Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Emlékszik még azokra az időkre, amikor videózás közben megkereste a telefonkönyvben a tudakozó számát, hogy kiderítse, hol juthat hozzá a legmenőbb PDA-hoz? Pedig nem is kell olyan messzire visszamenni, a felsorolt tárgyak még 10-15 évvel ezelőtt is a mindennapjaink részét képezték, az olyan kifutott jelenségekkel együtt, mint a távirat, a CD vagy a tamagocsi.
Üres frázis pusztán, hogy egyre gyorsabban változik a világ, és ma már egyes tárgyak, kütyük megjelenésükkor is szinte elavultaknak tekinthetők. Ám közben ez maga a valóság is. Még ki sem jön az iPhone 6-os, már mindenki a 7-re vár, még alig szoktuk meg a mp3-mat, már az mp4 is kimegy a divatból. Egészen hihetetlen, hogy a 10-20 éve még mindennapos használati tárgyainknak – amik még a lakások zugaiban, a padlásokon valószínűleg ma is fogják a port sok helyen –, igazából már csak a múzeumban volna helyük.
Mutatunk néhány példát, ami már sokaknak valószínűleg csak ismeretterjesztés lesz, miközben szüleik világában még alapfelszerelések voltak.
1-2. Audiokazetta / Walkman
Egy-két éve kezdtek el terjedni az olyan fotók, amelyeken egy audiokazetta és egy ceruza látható, azzal a felirattal, hogy "a mai gyerekeknek már fogalmuk sincs, ennek a kettőnek mi köze egymáshoz". Bár ezek a mémmé vált képek az örökké felesleges bezzegrégen felfogás lenyomatai, legalább az állítás igaz.
A szalagos kompaktkazetták sorozatgyártása 1964-ben, Németországban indult el, de a hetvenes-nyolcvanas évekre tehető a széles körű elterjedése. Ekkor váltak a háztartások elmaradhatatlan kellékeivé a különböző lejátszók: a hifi-toronyhoz csatlakoztatható magnódeck, a rádióadást is fogni képes, hangszóróval ellátott boombox, az autóba szerelt kazettásmagnó, végül az 1979-től gyártott Sony Walkman.
A rengeteg másolatot előrevetítő, de minden formájában csak walkmanként köznevesülő hordozható eszköz, az iPod elődje kisebb zenei forradalomként söpört végig a popkultúrán, és megteremtette azt a máig tartó trendet, hogy az emberek fülhallgatóval a fülükben (vagy fejhallgatóval a fejükön) mászkálnak az utcán, utaznak a munkába vagy fekszenek az ágyukban.
A 3-400 forintért kapható, 90 perces üres audiokazettát már csak néhány webshopban és még kevesebb üzletben találni, a Sony 2010-ben szüntette be a kazettaalapú Walkman gyártását – azóta ugyan lehet ilyen nevű eszközt kapni, de azok már csak digitális formátumokat támogatnak.
3-4. Zenei CD / Discman
A 650, majd később 700 megabájt adatot tárolni képes kompaktlemezek elődjét még nem sokkal a kazetták megjelenése után, 1966-ban megálmodták, de a hetvenes évekbeli kísérletek után csak 1982-ben kerülhettek kereskedelmi forgalomba az első CD-k.
A legelső zenei album, ami megjelent CD-n, Billy Joel 52nd Street című lemeze volt, ami 1982. október 1-jén került az üzletekbe Japánban – az első Amerikában előállított zenei CD-re még két évet kellett várni, ekkor stílusosan Bruce Springsteen Born in the U.S.A. című albumát vehették meg a rajongók CD-formátumban.
A számítástechnika órákon aztán jól megtanulta mindenki, hogy mi a különbség CD-ROM, CD-R és CD-RW között – az utóbbi kettő megjelenésével, és a CD író hardverek elterjedésével elkezdődött a nagy másolási hullám, amit még jobban megfejelt a letöltések korszaka, az mp3-ak hódítása. Ennek megfelelően alakultak az egykor rangos arany- és platinalemez minősítés határai is: 1992 nyaráig bezárólag még 100 ezer eladott lemez kellett az arany- és 200 ezer a platinalemezhez, 2015-ben ez most 2, illetve 4 ezer példányszámnál áll.
Persze mire a zenei CD-k elérhetővé váltak, az emberek a Walkmannek köszönhetően már hozzászoktak a hordozhatóság kényelméhez, ezért a Discmanre sem kellett sokat várni, 1984-ben már piacra is dobták. Ilyen készülékeket még egész szép számban lehet kapni online, de a műszaki üzletek közül már csak a legnagyobbak engedhetik meg maguknak, hogy a polcokra is kitegyék őket.
5-6. Videokazetta / VHS lejátszó
Egészen a hetvenes évek végéig, tehát az idén 120 éves filmtörténet nagyobbik részében gyakorlatilag egyetlen lehetősége volt a közönségnek új filmeket nézni: el kellett menni a moziba. Az ötvenes évektől persze a tévében is el lehetett kapni egy-egy alkotást, de jellemzően csak évekkel a mozipremiert követően.
A Video Home System (házi videó rendszer) szabványt használó kazetták, amelyek végül a házi filmnézés legelterjedtebb változatát adták, 1976 végén jelentek meg először Japánban, majd a következő év elején Amerikában – természetesen az őket lejátszani képes lejátszókkal, a VCR-ekkel együtt.
Az első film, ami megjelent kazettán, Az ifjú tanárnő című, totális feledésbe merült dél-koreai dráma volt, az USA-ban viszont nem szerénykedtek, egyből három filmet is megjelentettek VHS-en, ráadásul mindhárom a mai napig klasszikusnak számít: A muzsika hangja, a Patton, és a M*A*S*H. Ahogy hanghordozós társainál, úgy a VHS esetében is felpörgette a népszerűséget a másolás és a felvétel lehetősége – kinek ne lenne otthon akár még a mai napig olyan kazettája, ami az egyik MTV-n adott filmmel kezdődik (természetesen bemondóval együtt), majd a legjobb résznél átvált a szomszéd által átmásolt, hangalámondásos újdonságra.
1997-ig nem akadt versenytársa a VHS-kazettáknak a házi videózás piacán, ekkor azonban a szintén leszállóágban lévő DVD vette át az uralmat, majd a kétezres évek közepén jöttek a még jobb minőséget ígérő Blu-ray lemezek, hogy aztán mára, mondhatni, feleslegessé váljon minden optikai adattároló, és pendrive-okra, valamint külső merevlemezekre másoljuk a (legálisan vagy sem) letöltött filmjeinket – ha egyáltalán.
7. Eldobható fényképezőgép
A fotózás erős hobbi, még ma sem igazán tudjuk elképzelni, hogy a filmre fényképezés, a fotóelőhívás vagy akár a digitális fotók kinyomtatása kimenjen a divatról, hiába tárolunk már mindent a számítógépen.
Ha azonban valaminek betett a műszaki cikkek minél elérhetőbbé válása, akkor az az egykori turistakedvenc, az egyszer használatos vagy eldobható fényképezőgép. Mivel manapság szinte mindenkinek van legalább egy okostelefonja és/vagy digitális fényképezője, a gyakran mindössze egy-kétezer forintos eldobható készülékek feleslegessé váltak.
Gyakorlatilag két dolog tartja életben ezeket a gépeket: egyrészt sokszor víz alatti fotózásra is képesek, míg az ilyen funkcióval bíró profi gépek a jóval magasabb árkategóriákban találhatók, másrészt pedig a vintage esztétikához és a tökéletlen képi világhoz való vonzódás trendje.
Amerikában 2004-ben megpróbálkoztak korszerűsíteni az egyszer használható fényképezőgépeket, de a digitális változat nem aratott túl nagy sikert, főként az analóg elődökhöz képest is alacsony képi minőség miatt. Az eldobható digitális gépeknek aztán az tett be végleg, amikor a hackerkultúra őket is elérte: a korlátozott kattintásszámot gyorsan kijátszották a hozzáértők.
8. Távirat
Miközben évről évre jön egy hír, hogy melyik országban szüntették be a táviratozást (India 2 éve, Ausztrália 4 éve, Szlovákia 8 éve, de például Svédország már 13 éve meghozta ezt a lépést), az európai országok nagyobb részében még mindig igénybe lehet venni ezt a szolgáltatást. Több országban, például Hollandiában vagy az Egyesült Államokban viszont már nem a hivatalos posta, hanem független cégek foglalkoznak a kommunikáció ezen formájával.
A kezdetben morzekóddal, távíróval küldött üzeneteket később telexgépeken továbbították, majd a postahivatalok is átálltak a számítógépes üzenetküldésre. Persze egy idő után erre sem volt mentség, az SMS-ek, majd az internet, az e-mailek és a Facebook-chat világában már tényleg kisebbségbe kerültek azok, akik ezt az idejétmúlt távközlési formát részesítették előnyben.
2012-es adatok szerint azért még mindig 200 ezer táviratot adtak fel Magyarországon, így még idén májusban is kedveskedett a szolgáltatás szerelmeseinek a Magyar Posta: 11 új dísztávirat és 4 új gyásztávirat közül csemegézhettek az érdeklődők.
Elég drága hobbiról van szó egyébként, egy egyszerű oldal elküldése 2770 forintba kerül, ha mindezt hétvégén, díszlapon és sürgősségivel szeretnénk megtenni, az már több mint 7 ezer forintba is kóstálhat.
9. Telefonkönyv
A telefonkönyv, mint szó már önmagában nem azt jelenti a Z és alfa generáció számára, ők kapásból az okostelefonon keresnék. A mobiltelefonok előtt azonban még a vaskos papírkötegek jelentették a telefonkönyvet, amit évente kiadtak, aztán a régiek mehettek a papírgyűjtésre.
A kilencvenes évek közepén már indultak internetes telefonszám-adatbázisok, de itthon soha nem váltak igazán népszerűvé. A nyomtatott telefonkönyvek a vezetékes telefonhasználat csökkenésével egyre feleslegesebbé váltak, egyes amerikai városok odáig merészkedtek, hogy 2012-ben törvényben tiltották meg a további gyártásukat, a telefonkönyvek előállítása és terjesztése során keletkező káros anyagokra és hulladékra hivatkozva.
Itthon azonban még ma is léteznek, a különböző szolgáltatók különböző méretben, terjedelemben és területeken jelentetik meg a nyomatott adattárakat, amelyek általában pluszköltséget jelentenek a szolgáltatónál előfizetett felhasználók számára.
Érdemes azonban vigyáznia annak, aki még mindig vágyik a telefonkönyvben való megjelenésre: az elmúlt években több alkalommal jelentek meg olyan csalók, akik a hivataloshoz nagyon hasonlító csekkek kiküldésével próbálnak meg pénzt kicsikarni a gyanútlan emberektől.
10. Telefonfülke
Nem csak London védjegye a telefonfülke: 2000-ben, a nagy mobilbumm hajnalán még Magyarországon is virágzott a nyilvános telefonálás, ekkor 30 ezer telefonfülkét üzemeltetett a Telekom. Ez a szám 2013-ra 8 ezerre csökkent.
Nőtt viszont a fülkéken elkövetett vandalizmus, a kihasználatlanság miatt pedig a karbantartásuk sem számít prioritásnak. Az útszéli fülkéket legfeljebb akkor használják az emberek (már ha működnek, és ez a kisebb településeken egyáltalán nem biztos), ha éppen lemerült a mobiljuk, és nagyon sürgősen kell intézni egy telefont – de sokkal nagyobb eséllyel veszik igénybe a kiemelt helyeken (pályaudvarok, repülőterek, vendéglátóhelyek) található egységeket.
Mivel a szolgáltatók sok helyen kivonulnak a fülkék mögül, de fizikailag gyakran nem bontják le a boxokat, alternatív megoldásokkal rukkolnak elő a városvezetések: New Yorkban wifi-állomásokat, Londonban mobiltöltő-állomást, Bécsben pedig könyvespolcokat varázsolnak belőlük.
11. Tudakozó
A 198-as számról egy korosztálynak ugrik be egyszerre az, hogy Tudakozó, de a fiatalabbak közül is sokan emlékezhetnek még a Tudakozó plusz reklámjára, vagy a "Mi a manó?" kampányra. A Google korában (vagy akár a gyakorikerdesek.hu korában) azonban már inkább tűnik komikusnak az a koncepció, hogy fizessünk egy bárki számára hozzáférhető információért – főleg, hogy lényegében a diszpécserek is ugyanazokat az online keresőket használják.
Tavaly az NMHH kisebb átalakítást hajtott végre a rendszeren, és ma már a korábbinál is bonyolultabb 11800-as számon lehet elérni a belföldi tudakozót, ahol a lakossági és üzleti előfizetők telefonszámairól lehet érdeklődni, ha az ügyfelek korábban hozzájárultak a közlésükhöz.
12. Írógép
Az 1860-as évekbeli feltalálásától kezdve nagyjából százhúsz évig, a számítógépek széles körű elterjedéséig volt a szöveg-előállítás egyeduralkodója, de ma már leginkább csak a retróhullám jegyében lehet kapni néhány régiségboltban vagy műszaki antikvitásokat áruló üzletben – a fejlődő országokban azonban még mindig nagy népszerűségnek örvend.
A mai gyerekek már értetlenül állnak az írógép koncepciója elé, és megmosolyogják azt: a Kids React to Technology (Gyerekreakciók a technológiára) című Youtube-videósorozat egyik részében 6-14 éves kölyköket szembesítettek egy-egy írógéppel, akik elmondásuk szerint már csak filmeken és régi fotókon láttak olyat, a működésük pedig amúgy is túl bonyolult.
Mark Twain volt az első, aki gépelt oldalakkal állt a kiadója elé (1883-ban), később, Hemingway és Kerouac – két notórius írógépmániás – korában már bevett szokás volt gépelni, vagy valakinek diktálva gépeltetni a nagy regényeket. De vannak, akik nem adták meg magukat a digitális forradalomnak: Hunter S. Thompson 2005-ös haláláig használta a masinát, Cormac McCarthy pedig a mai napig az Olivetti Lettera 32-es gépen ír – 1963-ban vásárolt példányát 2009-ig használta, majd miután azt 254 ezer dollárért elárvereztette, 20 dollárért megvette a gép pontos mását.
Ma már persze léteznek okostelefonos appok, amik az írógéphasználat élményét ígérik (például a Tom Hanks nevével fémjelzett Hanx Writer), de olyan online hangmúzeum is létezik, ahol egyéb retró hangok mellett az írógépen körmölés szívmelengető zaját is felidézhetjük.
13. Szótárgép
A nyomtatott szótárakat az interneten ingyenesen elérhető oldalak ellenére sem kell elégetnünk, köszönhetően azok pontatlanságának – amikor például egy rövid angol szónak harmincnégy magyar megfelelője van, jól jön a szótárszerkesztők által nyomtatásba vitt magyarázat, az általuk megadott példamondatok. És ha még a Google sem tud normális online fordítóprogrammal előrukkolni, akkor nagy csodát ne is várjuk ezen a téren.
Viszonylag gyorsan lecsengő, de ettől függetlenül nagy szenzáció volt viszont a kilencvenes években a szótárgép. A hordozhatósága miatt vonzó, kinyitható kis gépek egymásra licitáltak: 80 ezer, 150 ezer, 300 ezer szót tartalmaztak.
Aztán két szék közül a földre huppantak: az internetes szótárak bővebb adatbázissal dolgoztak, a kéziszótárak pedig pontosabbak voltak, így semmi szükség nem volt arra, hogy még egy kütyü foglalja a helyet a zsebben.
14. PDA
Aki az ezredforduló környékén előfizetője volt a különböző, PC-vel kezdődő nevű magazinoknak, az bizonyára hallott a számítógépek jövőjének kikiáltott PDA-ról, vagyis a digitális személyi asszisztensről. Hogy a millenniumi tech-forradalom mennyire kiszámíthatatlan volt, jól jelzi, hogy néhány évvel később, vagyis ma, már az okostelefonok rövid életű elődjének nevezik.
Rengeteg néven futottak a különböző változatok, Pocket PC (zsebszámítógép), palmtop (tenyérszámítógép), és általában azt tudták, amit egy kezdetleges okostelefon: internetböngésző, játékok, óra, címjegyzék, számológép, naptár, szövegszerkesztő és más alkalmazások is futottak rajtuk. Fekete-fehér és színes modellek is készültek, utóbbiak már videolejátszásra is alkalmasak voltak, többségük érintőképernyővel működött.
Természetesen ez a kütyü is az Apple nevéhez köthető, először az 1992-es CES-en hangzott el a PDA kifejezés John Sculley cégvezér szájából, a rá következő évben pedig piacra is dobták az Apple Newtont, ami aztán sosem lett igazán nagy siker, sőt 1998-ban be is szüntették a gyártását, és a mai napig az Apple legnagyobb kudarcai közt tartják számon.
1996-ban dobta piacra a Nokia a 9000 Communicator nevű modelljét, ami számos PDA-képességgel is bírt, rámutatva arra, hogy a zsebszámítógépek funkcionálisan már csak egyféleképp fejleszthetők még tovább: ha telefonálni is lehet rajtuk – ezzel szépen lassan beindult az okostelefon-forradalom.
15. Tamagocsi
Ha a kilencvenes éveket egyetlen, két ujjal fogható tárggyal szeretnénk érzékeltetni, akkor az biztosan a japán digitális háziállat-készülék, a tamagocsi lenne. Pedig a Kilencvenizmus című könyvben is kiemelt helyet érdemlő eszközt, Jokoi Akihiro és Maita Aki találmányát csak 1996 novemberében dobta piacra a Bandai nevű tokiói cég (ami a Mattel és a Hasbro után a világ harmadik legnagyobb játékokat forgalmazó vállalata).
Az eredeti és egyben a legtöbb utánzatot kiváltó készülék egy tojás alakú műanyagba rejtett kijelzőből és három gombból állt. Hogy a kis digitális kedvencünket egészségesen és boldogan tartsuk, etetni kellett, játszani kellett vele, és igen gyakran fel is kellett utána takarítani, ha nem tanítottuk meg a szobatisztaságra. Ja, és – legalábbis az eredeti változatban – ha betegség, vagy szimplán az öregedés miatt meghalt a lényünk, akkor annak tényleg annyi volt. A tamagocsitemetők jelensége kora esti riportműsorok tárgya lett.
Bár különböző telefonos alkalmazások még próbálják a tradíciót továbbvinni, a Youtube-nak hála videós bizonyíték is van arról, hogy a mai gyerekek mit kezdenek a tenyérnyi kütyüvel: kábé semmit. Unalmasnak és zavarosnak találják – a felpörgetett okosvilágban egy ilyen, digitális életre szóló játéknak, úgy tűnik, nincs helye.
A lista nyilván nem teljes. Ha van olyan tárgy, ami még 20 éve mindennaposnak számított, és mára (szinte) eltűnt, és önöknek hiányzik, kérjük írják meg az es@hvg.hu címre!
