Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A világ egyik legünnepeltebb zenekara Cserdiben adott ingyenes koncertet mintegy 200 gyereknek, akiknek nagy része életében először hallott élő hangversenyt. Elkísértük a Fesztiválzenekar művészeit a köcsögmentesítéséről elhíresült polgármester falujába.
„Az, hogy a Fesztiválzenekar Cserdiben van, az olyan, mintha Madonna jönne Pécsre. Ki hiszi el, hogy Madonna Pécsen fog koncertezni? Ki hiszi el, hogy a Fesztiválzenekar Cserdiben fog koncertezni?” – lelkendezik Bogdán László a „cserdi csodaként” emlegetett program atyja a hangverseny előtt. Épp egy polgármesteri konferenciáról esik be, ahol a fura, megosztó (ld. köcsögmentesítési program), de kétségkívül hatékony módszereiről tartott előadást.
Mint mondja, amikor csörgött néhány hete a telefonja, és egy hölgy arról győzködte, hogy amennyiben fogadnák, lejönne ingyen a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) koncertezni a faluban élő gyerekeknek, el sem hitte. „Mondtam neki, hogy ne szórakozzon, ugye, ez csak blöff? Hiszen cigány létemre azért képben vagyok, hogy a Fesztiválzenekar nem a cserdi kultúrházba való zene. Az emberek ide inkább a Kis Grófót vagy a Bódi Gusztit képzelik.”
Tényleg furán hangzik először egy ilyen koncerthelyszín-lista: a párizsi Philharmonie hangversenypalota, a londoni Royal Albert Hall, a milánói Scala, a New York-i Carnegie Hall, a cserdi kultúrház.
Összekötni embereket
A BFZ legfontosabb célja – mint arról korábban annak ügyvezető igazgatója beszélt lapunknak –, hogy az emberekhez közelebb hozza a zenét. Ez ugyanúgy érvényes a világ legnagyobb koncertszínpadaira, mint az elhagyott zsinagógákban és templomokban szerte az országban tartott kamarahangversenyekre, a fellépésekre az iskolákban, idősotthonokban vagy – épp a múlt héten – a Mindszenten vagy Cserdiben tartott Kakaókoncertekre.
„A zenével össze lehet kötni embereket. Nekünk az integráció az üzenetünk. Ez persze politikai üzenet is, amit a zenén keresztül fejezünk ki” – fejtette ki Stefan Englert.
Magyarországnak még sokat kell tanulnia civil kurázsiból és demokráciából – véli Fischer Iván zeneigazgató. „Sokan vannak, akik hagyják a dolgokat megtörténni, elszenvedői az eseményeknek, és teljesen passzívak. Ezzel szemben nagyon kevesen vannak, akik azt mondják, hogy ez a mi országunk, itt én és társaim döntjük el, hogyan történjenek a dolgok. Pedig ez a demokrácia. Az aktivitás a demokrácia, és minden közszereplőnek példát kell mutatnia aktivitásból. Ez a mi ügyünk, a mi országunk, vegyük kézbe a saját sorsunkat.”
Kihívás a zenészeknek
Évente többször szerveznek közösségi heteket, amiknek programjaira a zenészek szóló, duó vagy egyéb kamaraprodukciókkal jelentkezhetnek. Mint Szabó Levente hegedűművész elmondta, nagyon szeretik az ilyen lehetőségeket, rendre túljelentkezés van a produkciókból – végül Fischer Iván állítja össze a programokat. Ilyenkor a Fesztiválzenekar művészei buszokkal mennek le a helyszínekre, és adnak kamarakoncerteket.
Szabó szerint a hálás gyerekközönség mindig óriási feltöltődést ad a zenészeknek. Ráadásul szakmailag is nagy kihívás egy-egy ilyenre felkészülni, mert be kell tanulni a direkt ezen alkalmakra a kamaraprodukciókat, és ez egész más, mint a nagyzenekari szólamok megtanulása. „Szerintem a gyerekeknek kell a lehető legjobb koncertet adni.”
Cigánylecsó, bableves
A BFZ busza a 14 órás koncert előtt több mint két órával gurult be a polgármesteri hivatal elé. Nem véletlenül áradozott a polgármester arról, mekkora esemény ez a 400 fős faluban: a művészeket a helyi asszonyok cigánylecsóval, káposztás-babos levessel, sült húsokkal, rétessel, kávéval várták.
Közben volt idő körülnézni, és beszélgetni a cserdiekkel. Érezhető volt minden kérdésünknél, hogy a polgármestert – aki épp egy konferencián adott elő, és még nem érkezett meg – feltétlen bizalom és tisztelet övezi. „Amikor először megválasztottuk, első intézkedése az volt, hogy leszereltette a rácsokat. Korábban rengeteg lopás volt, mára gyakorlatilag ez megszűnt.” A cserdi csodáról rengeteg cikk született, Bogdán László egyfajta médiasztár lett.
Nem tudtuk eldönteni, mit gondoljunk a hivatalban mindenfelé kifüggesztett jegyzetekről, amikre – akár a kisiskolások között szokta a tanító néni – a közmunkások véleményeit gyűjtötték össze a helyes viselkedésről, a munka becsületéről stb. Felnőtt emberek között azért ez merőben szokatlan. Mint ahogy az is, hogy aki késik a (köz)munkából, annak a büntetése az, hogy Micimackót kell olvasnia. („Ez komoly” – válaszolja értetlenkedésünkre később Bogdán.)
De a helyiek semmi kivetnivalót nem látnak ezekben a nevelő célzatú módszerekben. És különben is „itt mindenki dolgozhat, ha akar” – szól a döntő érv. Az sem mindegy, hogy ha munka van, Bogdán mindig ott van az első sorban. Úgy vélik, ez lehet a tisztelet alapja.
A zenészeket mindenesetre meggyőzte a lecsó is és a helyiek beszámolói is. A koncert után Polónyi Ágnes hárfaművész azt írta a vendégkönyvbe, hogy „Cserdi is, a Fesztiválzenekar is egy sziget – és jó volna több ilyen Magyarországon”.
Mindenki iskolába
A faluban nincs iskola, a szomszéd faluba buszoztatják a gyerekeket. Mind a 105 iskoláskorú bejár Bükkösdre, ezt is sokáig maga a polgármester ellenőrizte. Amíg visszaérnek a gyerekek, a zenészek a kultúrban próbálnak. A terem egyik falán hatalmas molinó: „Magyarország nem fekete vagy fehér, attól szép a nemzet, hogy sokszínű.” Fél kettő körül érkezik az első busz, de később még több gyerekcsoport – a szomszéd falukból – is bevonul a terembe.
Jól jártak, akik korábban érkeztek, mert közelről megszemlélhették és ki is próbálhatták a hangszereket. A hárfának volt talán a legnagyobb sikere.
Nincs csoda
Közben befut a láthatóan tényleg nagyon lelkes polgármester is. „Gondolja, hogy több akarok lenni a száraz falevélnél? Egy egyszerű cigánygyerek vagyok, akinek három általánosa van és a magyar Himnusz hallatán képes térdre rogyni. Ez vagyok én” – definiálja magát, amíg az utcán intézkedik a főút biztosításáról. Rutinos és lehengerlő – és kicsit kinyilatkoztató – interjúalany.
Nincs olyan, hogy cserdi csoda – mondja. „Tudja mi a csoda? Hogy nincs irigység a lelkemben.” Szerinte ennyi kellett ahhoz, hogy néhány év alatt élhető települést formáljon Cserdiből. Ahol mindenki dolgozik, a gyerekek tanulnak, ahol annyi krumplit megtermelnek, hogy adományozni is tudnak a rászorulóknak. Sőt, hamarosan megnyitják a savanyítóüzemet, és akkor a helyben megtermelt zöldségekből állíthatnak majd elő saját, értékesíthető termékeket. A Lasipe (magyarul: jóság) nevű üzemben cigánylecsót, cigánylekvárt, cigánysavanyúságot készítenek majd.
„Fel kell számolnunk a lelkünkben élő cinkosságot és az előítéleteket” – emeli még ki. Hogy ez pontosan mit jelent, arra nehezen kilúgozható választ kapunk, nagyjából azt, hogy „csak arról beszélünk, az a fontos, aki jelen van. Aki nincs ott, nem bántjuk.”
Gyorsan ledarálja még, hogy „a bevándorlókérdést is gyökereiben kell megoldani, és nem üzengetni egymásnak”. Hozzáteszi: „én cigányként bevándorló vagyok, az a kérdés, hogy problémának élnek-e meg, vagy feladatnak. Ha feladatnak, akkor happy ez e világ, ha problémának, akkor futnom kell.”
Nem nagyon hagyja Bogdán, hogy kérdésekkel zavarjuk az eszmefuttatásait, de különben is lassan megérkezik az összes gyerek, és több tucat felnőtt. Kezdődhet a műsor – természetesen ő nyitja meg a koncertet.
Mozart és kakaó
A gyerekek a földön ülve hallgatják a hangversenyt, és a „showmant”, a műsorvezető Hábetler Andrást. Az operaénekes az ujja köré tekeri a kétszáz gyereket, lehetett itt kiabálni két szám között, bravózni, tapsolni. Kell is a hangulatfokozó: azért egy több mint egyórás, Mozart-, Beethoven-, Rossini-darabokból álló koncertet még a hangverseny-rutinos gyerekek sem biztos, hogy végig tudnák e nélkül ülni.
A legutolsó darab – Berlioz: Mosgrad Express – ütőhangszerekre és zajkeltő eszközökre – az abszolút sztár. Az általunk megkérdezett gyerekek mindegyike ezt említi, mint legjobb élményt. Naná, ez egy látványos ütős darab, amin a dobosok poénkodhatnak is.
A hangverseny után kakaót kap minden gyerek, és még a BFZ-logós bögrét is hazavihetik.
Bogdán még egy közös fotót kér a nemrég átadott holokausztfal előtt a zenészekkel. Ajándékként a művészek cigánylekvárt kapnak.
Búcsúzóul még utánam szól a polgármester: „Tudja, mi a csoda? Hogy megvalósult ez a koncert.”
