Plázs hvg.hu 2015. július. 24. 16:56

2016-ban érkezik Rihanna első sportkollekciója

A nyolcszoros Grammy-díjas barbadosi énekesnő 2014 decemberében kötött szerződést a Pumával: a német vállalat arca és egyben kreatív igazgatója lett. A friss adatok fényében igencsak úgy tűnik, a cég jól járt Rihannával, mert népszerűségükkel együtt bevételeik is folyamatosan növekszenek. Az énekesnő első Puma-kollekciója jövőre érkezik.

A Puma vezérigazgatója, Bjørn Gulden a mai nap folyamán bejelentette: amióta Rihanna lett a sportmárka arca, azóta a második negyedévben 7,5%-kal nőttek a bevételeik, első sorban a növekvő cipőeladásoknak köszönhetően. A nyolcszoros Grammy-díjas énekesőt 2014-ben szerződtette hosszú távon a német vállalat kreatív igazgatóként, a női kollekció felelőseként, illetve a márka arcaként.

AFP / Timothy A. Clary

Rihanna leginkább a színek és a stílusok kiválasztásában, illetve a főbb stratégiai csapásirányok kijelölésében működik együtt a tervező csapattal. Az, hogy a barbadosi szépség mit tud letenni az asztalra, igazán a következő féléves periódusban fog kiderül, amikor a Puma piacra dobja az első, Rihanna inspirálta első kollekciót. Az énekesnő saját tervezésű kollekciójára viszont várni kell 2016-ig.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.