A korábbi évekhez hasonlóan idén is Bécset ítélte a világ legélhetőbb nagyvárosának a Mercer nevű tanácsadócég. Budapestet - Ljubljanával holtversenyben - a 75. helyre sorolták, ami a közép- és kelet-európai régió egyik legjobb eredménye.
Az idei felmérésben a világ 230 nagyvárosát értékelték 39 kritérium alapján. Vizsgálták többek között a város közlekedését, oktatási, kulturális és egészségügyi szolgáltatásait, közbiztonságát és környezetvédelmi helyzetét. Alapvetően a városokban dolgozó külföldiek szempontjait igyekeztek figyelembe venni: az eredmények a Mercer szándékai szerint a multinacionális cégeket segíthetik abban, hogy méltányosan kompenzálják kiküldetésben dolgozó alkalmazottaikat.
Az első öt helyezés nem változott tavaly óta, ezeket idén is Bécs, Zürich, az új-zélandi Auckland, München és a kanadai Vancouver érdemelték ki.
A lista élbolyát a nyugat-európai városok uralják ausztráliai és új-zélandi metropoliszokkal. A a top 30-ba 7 német város is bejutott, ezen belül a legjobb 10-ben három - München (4.), Düsseldorf (6.) és Frankfurt (7.) - is szerepel. A bécsi városházán is nagy örömmel fogadták az újabb elsőséget, Michael Häupl főpolgármester és Renate Brauner alpolgármester közleményben üdvözölte az osztrák főváros sikerét.
Nyugat-Európa összességében tarolt: a tízes élbolyba hét városa - Bécs, Zürich, München, Düsseldorf és Frankfurt mellett Genf (8.) és Koppenhága (9.) - is bekerült. Az Egyesült Királyságban London (40.) vezet, utána Birmingham (52.), Glasgow (55.), Aberdeen (57.) és Belfast (63.) következnek. A leggyengébben szereplő nyugat-európai városok Belfast (63.) és - a szintén nyugathoz sorolt - Athén (85.) lettek.
Körülbelül itt találhatók a listán Közép-Európa legjobbjai: a régió éllovasai Prága (68.), Budapest és Ljubljana (holtversenyben a 75.). Közép- és Kelet-Európa jóval kevésbé élhetőnek ítélt városai közé tartozik Kijev (176.), Tirana (180.) és Minszk (189.); Kijev sokat csúszott le a listán az országot sújtó politikai instabilitás és erőszak miatt - jegyzik meg a Mercer honlapján elérhető közleményben.
A tengerentúlon, Észak-Amerikában Vancouver (5.) vezeti a mezőnyt, az első húszba Toronto (15.) és Ottawa (16.) került. Az Egyesült Államok legélhetőbb nagyvárosainak San Franciscót (27.), Bostont (34.) és Honolulut (36.) találták.
A világ többi részén jó eredményt ért el Montevideo (78.), Buenos Aires (91.) és Santiago (93.), Szingapúr (25.), Kuala Lumpur (84.) és Tokió (44.), Sydney (10.), Wellington (12.) és Melbourne (16.), valamint Dubaj (74.) és Abu-Dzabi (77.).
A sereghajtó Bagdad (230.) lett, a legrosszabbak között van még Port-au-Prince (228.), de nem szerepelt jól Havanna (193.), Caracas (179.) és La Paz (156.) sem.