Plázs hvg.hu 2014. október. 31. 15:08

Angelina Jolie-t szőkén kapták le új filmjének forgatásán

A rendezőnek állt színésznő most mindkét minőségében forgatja a By the Sea című filmet, amelyben a férfi főszereplő férje, Brad Pitt lesz. A forgatáson szőke hajjal fotózták le Jolie-t.

Utoljára 2005-ben játszott egy filmben a hollywoodi álompár, akik akkor, a Mr. és Mrs. Smith című akcióvígjáték forgatásán ismerték meg egymást. Azóta Brad Pittet kétszer jelölték már színészi Oscar-díjra, producerként pedig tavaly haza is vihetett egy szobrocskát, ekkor az általa is finanszírozott 12 év rabszolgaság lett a legjobb film. Angelina Jolie pedig a részben Magyarországon forgatott A vér és méz földjén után második rendezését küldi a mozikba idén decemberben, de máris a következő filmjén dolgozik – a By the Sea című alkotásban Brad Pitt mellett játszik.

A film a hetvenes évek Franciaországában játszódik, amint egy elhidegült házaspár (egy extáncos és egy író) utazgat az országban, akik végül egy csendes tengerparti városban újra közelebb kerülnek egymáshoz. Ennek a forgatásán fotózták le szőke hajjal a rendező/színésznőt.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.