2014. szeptember. 18. 13:27 MTI Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 18. 16:41 Plázs

Jogosan fizet a feladott csomagért, ha fapadossal utazik

A fapados légitársaságok jogosan számolnak fel pluszköltséget az utasaik által feladott csomagok után – állapította meg az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtökön nyilvánosságra hozott ítéletében, az egyik spanyol fapados légitársaság, illetve a spanyol fogyasztóvédő hatóság és az egyik spanyol bíróság közötti jogvita kapcsán.

A jogi eljárást egy 2010-ben történt ügy kapcsán indította el egy spanyol állampolgár, aki sérelmezte, hogy a spanyolországi La Corunából Amszterdamba tartó járatra vásárolt jegyének árán túlmenően a Vueling Airlines spanyol légitársaság 40 euró pluszdíjat számolt fel a csomagjaiért. Az utas arra hivatkozott, hogy a spanyol törvények értelmében a légitársaságok utasai a jegy árában megjelölt összegen túl semmilyen más költséggel nem terhelhetőek.  

Ítéletében az Európai Bíróság hangsúlyozta, hogy az európai uniós jog felülírja az egyes országok nemzeti jogalkotását. "A csomagok feladása nem elkerülhetetlen, ugyanakkor előre jól bekalkulálható eleme az utazásnak, és ennek díja nem más, mint pluszköltség egy kiegészítő szolgáltatásért" – állapította meg a testület.

A bíróság arra is utalt, hogy az európai fapados légitársaságok többsége már hasonlóan jár el, azaz pluszösszegeket számol fel a feladott csomagok után, ami az utasok egy részét arra ösztönzi, hogy takarékossági okokból csupán egy kézitáskával induljanak útnak. Ezt a körülményt figyelembe véve az egyes utas csomagjainak szállítása a légitársaság részéről nem "kötelező" feladat – hangsúlyozta a testület.

A fapados társaságok ugyanakkor a kézipoggyászt nem fizettethetik meg külön, az ugyanis mindaddig "kötelezőnek" minősül, amíg nem lép túl egy bizonyos méretet – tette hozzá a luxembourgi bíróság.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.