2014. augusztus. 17. 21:01 MTI Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 17. 20:25 Plázs

Tízéves fiú nyerte a Sziget Rubik kocka bajnokságát

Magyar származású az a tízéves fiú, aki vasárnap megnyerte az egész héten zajló Rubik-kocka kirakó bajnokságot a Rubik szigeten.

A Sziget fesztivál közleménye szerint a Rubik-kocka bajnokságon közel százan vettek részt, a jelentkezők több mint tíz országból érkeztek. A Franciaországból, Dániából és Hollandiából, illetve Magyarországról nevező kockázók közül a döntőbe a napi selejtezők legjobb három versenyzője jutott be.

A verseny végén másodperceken múlt, hogy ki kerül be a legjobb három közé. A harmadik helyezett Szabó András lett 27,18 másodperces időeredménnyel, díját Kovács János, a Rubik Stúdió ügyvezető igazgatója adta át. Második helyen Balog Lujza végzett 26,47 másodperccel, aki a díjat Szép Fruzsinától, a Sziget programigazgatójától vehette át. A verseny győztese pedig a tízéves Robert Alexander Antal lett 22,48 másodperccel.

A Hollandiában élő magyar származású fiút, aki alig egy éve kockázik, de akár napi három órát is gyakorol, édesapja kísérte el a Szigetre. A bajnoknak járó díjat Gerendai Károly, a Sziget főszervezője nyújtotta át.

hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.