2014. augusztus. 11. 06:43 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 11. 09:07 Plázs

Noszály fejsebét húsz öltéssel kellett összevarrni

Noszály Sándor akár már hétfőn elhagyhatja a kórházat, ha minden CT-eredményt rendben találnak – közölte a Blikk. A teniszezőt csütörtökön vitték kórházba súlyos, életveszélyes sérülésekkel, a lap szerint a fejsebét húsz öltéssel varrták össze.

Noszály Sándor nagy valószínűséggel hétfőn elhagyhatja a kórházat – jelentette a Blikk.

A lap felidézte, hogy az egykori teniszezőt csütörtök éjszaka súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. Arról ellentmondóak az információk, hogy mi történt, vannak, akik szerint elesett és beverte a fejét, mások szerint verekedésbe keveredett. A rendőrség nyomozást indított az ügyben, a Blikk szerint úgy tudni, a térfigyelő kamerákon nem látni dulakodást, és a mentőket kihívó biztonsági őr sem számolt be hasonlóról.

Noszály Sándor sem tudja, mi történt, mert nagy ütés érte és csak a kórházban tért magához. A fejéről szombaton már a kötés is lekerült, vasárnap pedig a lapnak azt mondta, abszolút semmi baj, eddig sem volt rosszul, hétfőn pedig már ki is engedhetik. "Tök jó minden, csak sokat kell pihennem" – tette hozzá.

A Blikk szerint a Noszály Sándor halántéka fölötti sebet húsz öltéssel varrták össze, a fejsérülése miatt a gyulladás pedig lehúzódott a szeme környékére, így hatalmas monoklija is van.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.