2014. április. 15. 15:48 MTI Utolsó frissítés: 2014. április. 15. 15:47 Plázs

Dubajig kell menni a világ legdrágább órájáért

Dubajban kezdi el árulni 55 millió dolláros, vagyis átszámítva több mint 12 milliárd forintos női karóráját a Graff Diamonds, amely a nemrég zárult Baselworld óra- és ékszerkiállításon mutatta be a színes gyémántokkal kirakott ritkaságot.

A brit ékszerház a Dubai Mallban és a Burdzs al-Arabban lévő üzletében, az érdeklődők külön kérésére mutatja be a több mint 110 karátnyi ritka fantáziagyémánttal díszített, rózsaszín számlappal rendelkező női karórát – írta az Arabian Business üzleti hetilap kedden.

A Graff Diamonds szerint a világ legdrágább órája több ezer munkaóra alatt készült el, és a cég elnöke, Laurence Graff álmodta meg tervezők, drágakőszakértők és magasan képzett órásmesterek segítségével.

A Hallucination nevű karóra Laurence Graff szerint szobrászati remekmű, amely a színes gyémántok csodáját ünnepli. Hozzátette, hogy évek óta szeretett volna egy olyan órát alkotni, amely tükrözi a gyémántok iránti szenvedélyüket. "A Hallucination valóra váltotta a gyémántokkal kapcsolatos álmaimat" – mondta.

Az 1960-ban alapított Graff Diamonds az egyik legfontosabb szereplője a gyémántvilágnak. Laurence Graff rendszeres résztvevője az ékszerárveréseknek, ahol jellemzően a kivételes darabokat vásárolja meg. Ő vette meg egyebek mellett a Wittelsbach-Graff-gyémántnak nevezett 31,06 karátos kék gyémántot is 2009-ben.

Az óra ide kattintva látható.