Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Van, aki kifejezetten élvezi, ha az emberek körülötte a bürokrácia miatt panaszkodnak. Joel magyar feleségéért, Zsuzsiért Venezuelát hagyta ott, ezért örül, ha belefut nálunk néhány kaotikus helyzetbe. Neki ez az otthonos. A magyar nyelv borzasztóan nehéz, a tél elviselhetetlen, viszont béke van és nyugalom. Sorozatunk második része.
Miért dönt úgy egy vegyes pár, hogy Venezuela, Párizs vagy Berlin helyett inkább Budapesten telepedik le? Mi a vonzó Magyarországban, és mik a hibái? Okozhatnak-e zavart egy párkapcsolatban a kulturális különbségek? Lehet Magyarországon a magyar nyelv nélkül élni? Budapesten élő vegyes párokkal beszélgettünk, ez sorozatunk második darabja.
"Amikor az Andok szerpentinjein kanyarogtunk egy dzsippel, a barátaim figyelmeztettek, hogy üljek minél hátrébb, mert a túravezető sofőr folyamatosan engem néz, és ez így veszélyes lesz" – így emlékszik vissza Zsuzsi (30), hogyan találkozott először férjével, a venezuelai származású Joellel (32).
Zsuzsi gyerekekkel foglalkozott Venezuelában önkéntesként, a hétvégéket pedig az ország felfedezésével töltötte, így találkozott Joellel, aki szinte rögtön elhívta randizni. "Többször visszautasítottam, mert nem hittem, hogy komolyan gondolja, én pedig nem akartam egy lenni a szőke, kék szemű európai lányok közül." Közel négy évvel ezelőtt találkoztak, azóta két gyerekük született, Maya 16, Xué 3 hónapos.
Működött a kémia
Joel nem viccelt. "Szeretem az európai lányokat, mert a mentalitásuk és a kultúrájuk teljesen más, mint a latin-amerikaiaké. De én nem csak az utazó, kalandor arcát akartam látni Zsuzsinak, hanem a személyisége többi része is érdekelt. Volt valami erős vonzalom közöttünk, működött a kémia."
"Ezért a második együtt töltött hétvége után úgy döntött, hogy követ engem Magyarországra" – mondja Zsuzsi, Joel pedig rögtön átveszi a szót: "Hatalmas a távolság Venezuela és Magyarország között, ezért nem volt sok időnk gondolkodni. Épp ezért a kapcsolatunk eleje nagyon intenzív volt."
Megismerkedésük után egy hónapot külön töltöttek, majd Joel valóban Magyarországra utazott, aztán jött Zsuzsi köre: "Amikor visszajöttem Venezuelából, elvesztem az időben, és nem találtam a helyemet. Ezért mikor Joel visszament, utánamentem, és ott írtam a szakdolgozatomat. Az országba és a hegyi emberbe is beleszerettem."
Az oda-vissza utazgatásra, a Skype-kommunikációra és a távkapcsolatra azonban egyikük sem vágyott, ezért muszáj volt dönteniük. Zsuzsi félt, de Joel úgy fogta fel, mint egy játékot: "mindent, vagy semmit".
Még az utcára is veszélyes kimenni
"Venezuelában egyre rosszabb és rosszabb lett a helyzet, ezért arra jutottunk, hogy ha valóban komolyan gondoljuk a kapcsolatunkat, és családot akarunk, akkor jobb, ha Magyarországon vágunk bele" – magyarázza Joel. A döntésükhöz az is hozzájárult, hogy Venezuelához képest itt több a munkalehetőség, jobban tud nekik segíteni Zsuzsi családja, és van hol lakniuk.
"Most még az utcára is veszélyes kimenni Venezuelában. Amikor elhagytam az országot, még nagyjából rendben volt, most viszont ijesztő a helyzet. Bár reménykedem benne, hogy az ország egyszer újra virágba borul, és a gyerekeimmel élvezhetjük annak a kertnek a gyümölcseit, jelen pillanatban minden kaotikus" – mondja Joel, aki szerint a helyen, ahol élünk, mindenünknek meg kell lennie: a családi háttérnek, a barátoknak és egy otthonnak. "Esetünkben csak egy egyikünknek van meg mindene, de ez fontos a családunk stabilitásához."
Joel számára most az egyetlen ember, akire itt támaszkodhat, az a felesége. "Nem tudom bármikor felhívni a legjobb barátomat, mert mindent magam mögött hagytam, több ezer kilométerre innen. Ha köt is az ember új barátságokat, az sosem lesz olyan, mint valaki, akivel együtt nőtt fel."
Mindent a nulláról
Joel még nem találta meg teljesen a helyét Magyarországon, Barcelonában tesz le egy nemzetközi vizsgát, hogy itthon is tudjon személyi edzőként dolgozni.
Magashegyi és extrémsport-túrák vezetőjeként profi volt, és imádta a munkáját, de most mindent nulláról kell kezdenie. "Szomorú, hogy nem tudom azt folytatni, amibe rengeteg energiát fektettem, és azt sem mondom, hogy könnyű itt munkát találni, de ezt mégsem fogom fel hátrányként. Ha egy új helyzetbe kerülsz, akkor új dolgokat kell megtanulnod, és ez által fejlődsz. Nekem a gyerekek a legfontosabbak. Ha az lenne az egyetlen lehetőségem, hogy utcaseprő legyek, átmenetileg azt is megtenném."
Béke, biztonság, depresszív tél
Joel szereti Magyarországban, hogy míg Dél-Amerikában rengeteg az erőszak, addig itt békében és biztonságban lehet élni, és Venezuelához képest a munkalehetőség is több. Bár azt hozzáteszi, hogy Európában a munkaerőpiacon sokszor lenézik a dél-amerikaiakat, és ez elég frusztráló.
Azt is nagyon szereti, hogy Magyarország méretének és elhelyezkedésének köszönhetően innen pillanatok alatt el lehet jutni más országokba, és meg lehet ismerni teljesen más kultúrákat. "Én egy olyan helyről jövök, ahol 1500 kilométerre vannak egymástól az országok, itt pedig 250 kilométert kell megtenned ahhoz, hogy átjuss Ausztriába, Szlovéniába vagy Romániába."
Zsuzsi és Joel közös dala
Azt is kiemeli, hogy amikor először Magyarországra jött, érzékelt némi őrültséget és káoszt az utcákon, ami neki nagyon tetszett. "Az olyan apró, mindennapi harcok, amikor például a taxis rányitja az ajtót egy biciklisre, mind ismerősek nekem, és ezeket szeretem. Németországban ezzel szemben minden tökéletes, szép és szabályos, amit egy hónapig ki lehet bírni, de tovább nem."
"Ha a magyar emberek panaszkodnak a bürokrácia miatt, akkor ő otthon érzi magát" – veszi át a szót Zsuzsi, majd hozzáteszi: "amikor idejött, épp arról szóltak a hírek, hogy Orbán a magyar Chávez, és ezen jót derültünk."
Ami a nehézségeket illeti, Joel a magyar nyelv miatt szenved leginkább, ami semelyik másik nyelvhez nem hasonlítható. Most már sok mindent megért, de a nyelvtudás hiánya komolyan megnehezíti a beilleszkedését, mert angolul viszont a tapasztalatai szerint itt nagyon kevesen beszélnek.
A második legrosszabb dolog számára itt a tél, amit nagyon depresszívnek tart. "Három-négy hónapra teljesen megváltozik az életed. Katasztrófa, lehetetlen jól létezni ebben az állapotban."
Felesleges tervezés
Amikor arról kérdezzük őket, ki mit vett át a másik eltérő kulturális szokásaiból, nagy egymásra hangolódást tapasztalunk. Amíg Zsuzsi sokkal kevesebbet idegeskedik, és nyugodtabb lett, addig Joel kicsit megkomolyodott.
"A kapcsolatunk elején főleg igaz volt, hogy sokkal kevesebbet veszekedtem vele olyan dolgok miatt, hogy leveszi-e a cipőjét, vagy hogy elmosogat-e. Azt mondtam magamnak: átszelte érted az óceánt, nehogy már ilyen bagatell dolgokkal foglalkozz. Rengeteget tett azért, hogy itt lehessen velem, ennek az árnyékában pedig ezek a dolgok eltörpülnek. Megtanultam a dolgokat más szemszögből nézni."
"Az európaiak sokszor túl komolyan veszik a dolgokat" – mondja Joel. "Mi tervek nélkül élünk, napról napra. Egy problémát akkor oldunk meg, ha az ott van az orrunk előtt. Nyomás alatt dolgozunk, így pedig a sikerélmény is nagyobb. Európában ezzel szemben az emberek olyan problémák megoldására is felkészülnek, amelyek végül be sem következnek."
Zsuzsi Venezuelában azt tapasztalta meg, hogy egyáltalán nem lehet benne biztos az ember, hogy ha valaki valamit mond, az úgy is lesz. "Ha megbeszéltem valakivel egy időpontot, nem tudtam, hogy tényleg ott lesz-e.” Pont ezért lett lazább. „Sokkal nyugodtabb lettem ebben a kapcsolatban, amikor visszajöttem Venezuelából, szó szerint mindenhonnan késtem legalább fél órát. Pedig előtte teljesen normális voltam."
"Ha szerelmes leszel, az átírja a terveket"
A nyelvi nehézségek néha megnehezítik az életüket, de erre is van receptjük. Általában keverik a spanyolt az angollal, és próbálják körülírni a dolgokat. Persze van, hogy Zsuzsi nem tudja kifejezni magát. Ilyenkor inkább feladja, és felhívja valamelyik barátnőjét, hogy kiadja a gőzt.
"Német középiskolába jártam, ezért kétnyelvűként nőttem fel, mégsem tudtam soha elképzelni, hogy olyan emberrel éljek, akinek más az anyanyelve. De ha szerelmes leszel, az átírja a terveket" – mondja Zsuzsi, akinek pszichológus diplomája mellett újságíró és magyar szakos bölcsész végzettsége is van.
"Magyar szakra jártam, sokat foglalkoztam a magyar irodalommal és a magyar nyelvvel, a költészettel. Mindez nagyon fontos részem, amit vele nem tudok megosztani. De én ugyanígy nem fogom soha megérteni például a venezuelai humort" – teszi hozzá.
Joel ehhez is pozitívan áll: "Ha megvan a hit és a kémia, akkor már csak reménykedned kell, hogy a másik érteni fogja, amit ki szeretnél fejezni. Így sokkal türelmesebbek vagyunk egymással. Minden ébredés után gondolkodom rajta, hogyan tarthatnám életben a kettőnk közötti lángot. Néha, ha fáradtak vagyunk, akkor ez nehéz. Viszont mindketten lelkesek és vidámak vagyunk. Ha valami rossz történik, abból igyekszünk inkább viccet csinálni."
Bár a gyerekek még kicsik, és egyelőre nem költözhetnek, a terv minden nap változik. Mindketten el tudnak képzelni egy harmadik országot is. Mivel Joelnek az egykori munkája miatt szinte minden országban van legalább egy barátja, Szlovénia, Peru, Bolívia, Spanyolország és Olaszország is felmerült már lehetőségként.
