2013. december. 29. 20:18 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 29. 20:23 Plázs

Jól érzi magát a világ első műszívese

Jól van az a 75 éves francia férfi, akibe a világon először teljes műszívet ültetett be december 18-án egy szívátültetésre szakosodott francia kutatócsoport.

A páciens tudatánál van, táplálkozik és beszélget a családtagjaival, és talán már ezen a hétvégén felkel az ágyból is – mondta a Le Journal du Dimanche című francia lapnak a férfi egyik orvosa, Daniel Duveau sebészprofesszor, aki csütörtökön járt nála. Az orvos szerint az első műszívesben nagy az élni akarás, és nagyon bízik a mesterséges szívben.

A szívelégtelenségben szenvedő és végső stádiumban lévő betegbe egy 12 órás műtét során ültették be a Carmat orvosbiológiai cég által előállított műszívet a párizsi George Pompidou Kórházban Alain Carpentier professzor vezetésével. A professzor húsz évig dolgozott a 900 gramm súlyú teljes műszív kifejlesztésén, amely az emberi szívet helyettesítheti, és megoldhatja az átültetésre alkalmas szívek hiányát.

Marisol Touraine egészségügyi miniszter üdvözölte az első teljes műszív beültetését, és jelezte, hogy ez "nagy büszkeség Franciaország számára". A francia egészségügyi hatóságok szeptember végén adtak engedélyt az első kísérleti célú teljes műszívbeültetésre. Ellentétben más műszívekkel, amelyek mechanikus pumpák, a francia kutatócsoport által kifejlesztett teljes műszív pontosan úgy működik, mint egy normál emberi szív, két szívféllel, amelyek úgy mozgatják a vért egy beépített elektronikával, ahogy azt a szívizom tenné.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.