2013. november. 26. 15:06 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 26. 15:49 Plázs

Szentesen is van már modern mammográfiás központ

Uniós támogatással 532 ezer euróból, azaz körülbelül 160 millió forintból új mammográfiás szűrőközpontot alakítottak ki a szentesi Dr. Bugyi István kórházban.

Az új digitális berendezéssel az emlőben kialakuló elváltozásokat nagyobb pontossággal, korábbi stádiumban lehet felismerni.

A korai felismeréssel és az időben elkezdett terápiával felére csökkenhet az emlőrák okozta halálozások száma – magyarázta Bagi Róbert radiológus főorvos a keddi átadó ünnepségen.

A korszerű berendezésnek köszönhetően a vizsgálat a korábbiaknál kisebb kényelmetlenséggel és kevesebb sugárterheléssel jár a páciensnek – tette hozzá a szakember.

A szervezett emlőszűrésen alapvetően 45 és 65 év közötti nők vesznek részt, de mammográfiás vizsgálatokat szükség esetén más korosztályokban és férfiaknál is végeznek – közölte a főorvos.

Az intézményben hamarosan 2,5 milliárd forintos infrastruktúra-fejlesztés kezdődik, amely minőségi változást hoz a betegellátásban. A kormány döntése alapján a szentesi kórház emellett 550 millió forintos támogatást kap adósságai rendezésére – ezt már Farkas Sándor országgyűlési képviselő mondta az átadáson.