2013. augusztus. 23. 14:27 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 23. 16:59 Plázs

A kagylók jelentik a legnagyobb veszélyt a Balatonon strandolókra

Több mint 3400 strandoló sérülését látták el idén nyáron a Magyar Vöröskereszt önkéntesei a Balaton partján. Legtöbben kagyló okozta vágások miatt szorultak segítségre – tájékoztatta a szervezet sajtószolgálatának kommunikációs referense pénteken az MTI-t.

Vass Viktória közölte, a Vöröskereszt idén hetedik alkalommal indította el balatoni elsősegélynyújtó szolgálatát 12 Balaton-parti település 19 strandján, július 1. és augusztus 22. között. A programban részt vevő közel 300 fiatal önkéntes naponta 10-18 óra között látta el a vízben és vízparton szerzett sérüléseket. Az idei szezonban erre 3442 esetben volt szükség, jellemzően kagyló okozta vágásokat, rovarcsípéseket, ficamokat és kisebb sportsérüléseket láttak el. Mentőhívásra 36 esetben volt szükség.

Az adományokból finanszírozott szolgálatra több balatoni strandon is lett volna igény, a rendelkezésre álló források azonban még az elmúlt éveknél is kevesebb helyszínen tették lehetővé az elsősegélynyújtó pontok létrehozását. A sajtóreferens hozzátette: a strandüzemeltetőknek a szolgáltatásért mindössze napi egyszeri étkezést kellett biztosítaniuk az önkénteseknek.

A vöröskeresztesek 2007, vagyis az indulás óta összesen 23 664 sérülést láttak el. Eddig négyszer hajtottak végre közvetlen életmentő beavatkozást, erre idén nem volt szükség. Az önkénteseket defibrillátorokkal is ellátták, ezekből hatot a Magyar Vöröskereszt biztosított a szolgálathoz.

hvg360 Lengyel Tibor 2024. december. 04. 11:45

Felszállóban a kínai hátterű új magyar légitársaság – a Légi Selyemút hátterében ott egy Tiborcz-érdekeltség is

Kína kerülőúton, egy kis „magyar” cégen keresztül törne be az európai légi piacra. A személyszállítási tervekből évek múlva lehet valami, a kínai hátterű Hungary Airlines addig is bőven profitálhat az áruszállításból. Jól járhat egy Tiborcz-féle logisztikai cég és az állami lélegeztetőgép-biznisz egyik nyertese is. A személyszállításnál majd az újabb terminállal bővített, már visszaállamosított Budapest Airport lehet a kínai elosztóbázis.