2013. augusztus. 08. 07:45 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 08. 17:39 Plázs

GYEMSZI: nem kell félteni az OEP-et

A Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója szerint nem kell attól tartani, hogy Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) elveszítheti funkcióját.

Török Krisztina a lap csütörtöki számában közölt interjúban kifejtette: az OEP-nek mindig rengeteg feladata volt, ezek közül egyet sem vettek át, olyan terület viszont van, ahol közösen dolgoznak. 

Az egészségügyben háromszintű ellenőrzés működik – ismertette a főigazgató. Az első rosta maga a fenntartó, tehát a GYEMSZI. Emellett jelen van az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) mint ellenőrzési hivatal. Végül pedig kontrollál az OEP is, ami azért nagyon fontos, mert nemcsak a központilag fenntartott ellátókkal van kapcsolatban, hanem minden egyes, akár magán-egészségügyi szereplővel is. 

Önmagában már az egészségbiztosítási alap kezelése is hatalmas felelősség, szakmailag pedig más feladatokat látunk el, ezért a három területet nem szabad összemosni, mindegyiknek megvan a maga funkciója – hangsúlyozta Török Krisztina.

 

hvg360 Lengyel Tibor 2025. március. 25. 13:38

Ami a „zebragate” mögött van: 49 évet ment vissza az időben a Fidesz, hogy Magyar Péter félreállítására jogalapot találjon

Plusz vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget vezetne be a Fidesz, hogy szigorúbban elszámoltassa a magyar EP-képviselőket. A szabálysértőtől elvehetik a mandátumát. Ehhez egy 1976-os európai tanácsi határozatot porolt le a Fidesz, és így a Tisza elnökét is „hazahívhatják”, sőt akár Magyar Péter 2026-os választási szereplését is akadályozhatják.