2013. augusztus. 05. 18:42 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 05. 18:40 Plázs

Plusz százmilliókat kapott az egri és a gyöngyösi kórház

Az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet 935 millió, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház pedig 254 millió forint plusz forráshoz jut – így döntött a kormány.

Az egri kórházban háromszintes technológiai tömböt alakítanak ki, új sürgősségi, diagnosztikai és higiénés osztállyal, továbbá 12 műtővel. Emellett stroke központot is építenek.

A tervek szerint új helyre költözik a gyermekosztály és az igazgatóság is, a régi épületeket pedig elbontják, így nagyobb lesz a kórház területén a zöldfelület és több lesz a parkolóhely – mondta Habis László, Eger polgármestere.

Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a kórházaknak juttatott plusz forrásokról csomagban döntött a kormány: 11 intézmény kapott így támogatást. A legnagyobb összeg Egernek jutott.

"Ez a döntés is azt mutatja, van különbség a kormányzati szemléletek között: míg a szocialisták lerombolták, privatizálták az egészségügyet, lásd a HospInvest esetét, addig a mostani kormányzat mindent megtesz a kórházak támogatásáért" – fogalmazott Nyitrai Zsolt.