2013. április. 11. 19:08 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 11. 19:00 Plázs

Átlátszóvá tehetik az emberi szerveket

Az emberi szervek átláthatóvá tételére alkalmas technológiát dolgoztak ki amerikai tudósok. A módszer segítségével - amely gyakorlatilag áttetszővé teszi a szervet - akár molekuláris szintű képet is tudnak alkotni a vizsgált szervek belső szerkezetéről.

Az új, angol rövidítéssel találóan claritynek nevezett eljárással a kutatók részletes felvételt készítettek egy egér agyának idegrendszeri huzalozásáról anélkül, hogy behatoltak volna a koponyába.

"Ép szervek tanulmányozása úgy, hogy egyszerre láthatjuk a finom, molekuláris felbontású részleteket és a teljes, egész képet. Ez már egy ideje kiemelt, de megvalósulatlan cél a biológia területén: a claritynek köszönhetően azonban most közelebb kerültünk az eléréséhez" - idézte a LiveScience tudományos portál Karl Deisseroth-ot, a kutatást végző Stanfordi Egyetem biomérnök-pszichológusát.

Hagyományosan az agy és a hozzá hasonló szervek belsejéről úgy alkotnak képet, hogy vékony szeletekre vágják azokat, a módszer azonban megsemmisíti a sejtek közötti nagy távolságú kapcsolatokat. Az új eljárás nemcsak sértetlenül hagyja a szemlére kijelölt szervet, hanem lehetővé teszi annak különböző felbontású, igen széles skálán mozgó megfigyelését.

A clarity lényege, hogy a vizsgált szervbe vegyületeket juttatnak, amelyek hatására a szövet szerkezete hálózatszerűen láthatóvá válik, kivéve a sejteket körülvevő zsírszövetet, amelyet virtuálisan eltávolítanak: a képen láthatatlan marad. A technológia gyakorlatilag áttetszővé teszi a szervet, amelyet minden oldalról szemügyre lehet venni. Az egyes szervrészek színesre festésére molekuláris markerek is alkalmazhatók.

A Deisseroth által vezetett csoport tagjai a módszer alkalmazásával olyan képet készítettek a kísérleti egér agyáról, amelyen nemcsak a nagy távolságú idegsejti kapcsolatokat, hanem a helyi kapcsolási köröket is szemügyre vehették, mi több, a sejti és molekuláris részleteket tanulmányozhatták. Az eljárást ugyancsak kipróbálták zebrahalak, illetve emberi agyak posztmortem vizsgálatánál.

Winfried Denk, a német Max Planck Intézet kutatója jelentős előrelépésnek nevezte az új képalkotási technológiát, mivel az lehetővé teszi majd az egészséges, illetve beteg agy működésének mélyebb megértését. A stanfordi tudósok a Nature című tudományos magazin internetes oldalán mutatták be az általuk kifejlesztett vizsgálati módszert.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.