Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A VIII. kerületre valószínűleg mindig lehet majd panaszkodni, de előbb-utóbb a legvéresebb szájú helyi is bevallja: egy kerülettel arrébb igaziból már honvágya van. Tény, hogy a körúton kívül sok a hajléktalan, és sok a kábítószeres, a kerület pezsgése mégis elültet valami bizarr adrenalinfüggőséget a lakóiban. Ebben a kavalkádban pedig érdemes megtalálni az oázisokat. Józsefváros felújított sétálóutcájában, a Tavaszmező utcában jártunk.
"Itt fényes nappal is letépkedik rólad a fukszokat, és bármiért homlokon vágnak. Annyi pénze mindenkinek van, hogy bicskát vegyen" – ezeket a velős tapasztalatokat osztotta meg velünk Sanyi bá’, aki 69 éve, majdnem születése óta él a VIII. kerületi Tavaszmező utcában.15-20 évet húzott le DJ-ként a világ legkülönbözőbb pontjain, és "góréként" ilyen-olyan vállalkozások élén. Most nyugdíjas, és ahogy ő definiálja magát: túlélési tanácsadó.
A Tavaszmező utca felújítását valamivel több mint két évvel ezelőtt fejezték be. Sétálóutcának szánták új burkolattal, kandeláberekkel, padokkal, szemetesekkel és több zölddel. Mindez meg is valósult, az ott élők mégis elégedetlenek. Sokan csak a pusztulást látják, vagy jobb esetben a szürkeséget: hogy az új külső ellenére nem pezsdült fel az utca vérkeringése.
A díszburkolattal izgalmasan keverednek a világháború és ’56 golyónyomait magukon hordozó házfalak, a plédekkel és művirágokkal kibélelt ablakok, a Roma Parlament már csak őrlángon működő, eredeti Lotz Károly-freskót rejtegető romos épülete, és az Óbudai Egyetem három teljesen új és modern épületének világa.
A tepertős pogácsa a legjobb az utcában
"Ezen a környéken régen menő cigányzenészek, hangszer- és kottaállvány-készítők éltek, több jól menő étterem is működött, és 20 éves suttyó koromban még nyugodtan végig mertem menni az utcán" – mesélte Sanyi bá’, akivel az utca egyik legforgalmasabb találkozási pontján, a Reménysugár Idősek Klubjában találkoztunk. A környékről ide járnak a nyugdíjasok bulizni, beszélgetni, netezni, vagy éppen sütni-főzni. A tepertős pogácsa az abszolút kedvenc.
A szintis táncesteket viszont beárnyékolja, hogy a VIII. kerületben "minden csak rosszabb lesz". Ezt mondta legalábbis egy idős asszony a Kálvária térről, és a barátnői sem voltak más véleményen. "Itt szemben drogot árulnak az ablakon keresztül, ide szaratják a kutyát, összefirkálják a padokat, és a tilosban parkolnak."
Szerintük hiába feccöltek bele ennyi pénzt az utca felújításába, az emberek nem vigyáznak arra, amit kaptak. "Felesleges felújítani, úgyis tönkreteszik, a kivitelező pedig trehány munkát végzett."
Ami pedig elmondásuk szerint még rosszabb, hogy "agyonverik, kirabolják a diákokat". "Minden egy pillanat alatt történik, mire a rendőr kiér, már mindent elsimítottak." Pedig a rendőri jelenlét a környéken – főleg a Mátyás tér és a Dankó utca vonzáskörzetében – szinte folyamatos. Ott jártunkkor sem egyszer láttunk járőrkocsit. Az viszont a BRFK tájékoztatása szerint is tény, hogy az oda járó hallgatókat érték már atrocitások az utcában.
Utóbbiak ennek ellenére nem félnek, bár azt elismerték, hogy estefelé inkább már csoportosan mozognak a környéken. Van, akinek közömbös a kerület, van, akinek kifejezetten nem a szíve csücske, más viszont dicséri a jó tömegközlekedést, és a mini campus kiépítettségét. A Mátyás téren túlra viszont már nem szeretnek menni.
Szotyi, hejehuja
Sanyi bá' szerint a rendszerváltásig tűrhető volt itt az élet, azóta viszont minden megy lefelé. "Kosz van, ordibálás és verekedés. Kritikán aluli. Az úri közönség kint hejehujázik, és hosszú, tömött sorokban köpködik a szotyolát." Sanyi bá' határozottan cáfolja a kerület lerobbantságának rasszista vagy előítéletes "magyarázatait": "Fiatal koromban a kerület legszebb cigánylányával jártam, az építési vállalkozásomban pedig az egyik roma melósom munkabírásban verte az egész brigádot."
Az idős úr, bár folyamatosan szidta a kerületet, és állította, hogy akinek esze és pénze volt, már rég elköltözött innen, végül azt is bevallotta: neki már a VII. kerületben is honvágya van. Megszokta az itteni életet és már nem akar elmenni.
Muzsikus lelkek
A Kiss házaspár – Éva néni és Kálmán bácsi – is régóta él a Tavaszmező utcában, mindketten többgenerációs muzsikus cigány családból valók. Ők is szívesen emlegetik azokat az időket, amikor Budapestet még Európa kis Párizsának hívták. "Józsefváros az egyetemekkel, színházakkal, éttermekkel, szállodákkal igazi centrum volt, főleg a Mátyás tér. Ha vidéken fölfedeztek egy tehetséges muzsikust, és azt akarták, hogy továbbtanuljon, biztos, hogy itt kötött ki, a VIII. kerületben. Ide más cigányok nem is igen jöttek."
Mára persze átalakult a VIII. kerület, de Éva néni szerint a környék se nem jobb, se nem rosszabb a többinél. Sokat változott a helyzet: egyes részek gyönyörűek lettek, teljes utcákat bontanak el, de még több rehabilitációra lenne szükség. Szerinte az lehet a probléma, hogy sok hatalmas bérház gazda nélkül maradt, ezért nincs, aki rendben tartsa az épületeket. "Régen reggel hat órára ragyogtak az utcák és a terek."
Éva néni arról is mesélt, hogy ő sosem félt. "A fiaim óvnak és szokták mondani: Anya, tele vagy arannyal, ne menj ki egyedül az utcára, de eddig még semmi bajom nem történt." (A Kiss család történetéről bővebben itt olvashat.)
Kávéoázis – az utolsó fellegvár
A sétálóutca másik oázisában, a Műterem Kávézóban sem a félelmen, vagy a környék hátulütőin van a hangsúly. Ropog a kályhában a tűz, meleg színek várnak, finom kávéillat és családias légkör.
A hely a tulaj kávéhóbortjából nőtte ki magát, ami ugyan költséges hobbi, a hozzájuk járó emberek miatt lelkileg mégis megéri neki. A kávégépükért egészen Velencéig zarándokoltak el anno, ma pedig már guatemalai és brazil nyersanyagból készítik saját pörkölésű kávéikat, amit most kezdenek felfedezni a szakma nemzetközileg is elismert tagjai.
A név sem véletlen: kéthavonta más és más fiatal művészek képeit teszik ki a falra – a kávékultúra tehát nem egyeduralkodó. Az egyik vendég viccesen meg is jegyzi: ez a civilizáció utolsó fellegvára a körúton kívül.
A tulajdonos, Puka Eduard pont azért nyitott a Tavaszmezőben kávézót, mert oda költözve megtetszett neki az emberek sokszínűsége, és a kisvárosi, szinte már falusias hangulat. "Olyan ez, mint egy mikrokozmosz, egy olvasztótégely, ahol az emberek ismerik egymást, és működik a közösség."
Erre pedig a náluk töltött két óra sem cáfolt rá. Jöttek-mentek a környékbeli törzsvendégek – ahogy az egyikük fogalmazott: "sok őrült ember jár ide". Volt, aki csak beköszönt, vagy elmondott egy-két anekdotát, más tanulni vagy dolgozni tért be.
Találkoztunk egyetemi tanársegéddel, a szomszéd ház lakatos mesterével, és olyan környékbelivel is, aki csak addig húzza meg magát Fecske utcai garzonjában – amit egyébként imád –, amíg kézzelfogható közelségbe nem kerül a házasság. Rajtuk kívül sokszor megfordulnak itt a környező utcákban dolgozó szociális munkások, és a Keleti felől érkező külföldiek is gyakran benéznek.
Valami megmoccant
A nyolcról mindenkinek volt véleménye a kávézóban, és hamar előkerültek a "ha itt elejtem az aprót, nem csörren" jellegű bonmot-k. A betérő vendégek szerint ugyanakkor lassan bár, de elindult a változás. Egy jó hírű pizzéria például, ami tizenöt évvel ezelőtt zárt be a szomszédjukban, márciusban újra kinyit. A Mátyás téren pedig Gallery8 néven nyílt nemrég egy kiállítótér a roma művészek támogatására, és a negatív sztereotípiák leküzdésére. Onnan szintén csak pár lépésre van a művészeti-közösségi térként működő Kesztyűgyár is, amin keresztül a Magdolna negyedet akarják bevonni Budapest kulturális vérkeringésébe.
Igaz, hogy a fiatal lány a pult mögött már átköltözött a körút másik oldalára, viszont a Mátyás téren nőtt fel, ezért szintén közelről ismeri az ottani helyzetet. Szerinte tíz év alatt rengeteget változott a környék, eltűntek például a prostituáltak, szegény emberből viszont még mindig iszonyatosan sok van. "Ez a valódi probléma, meg az, hogy hajléktalanok fagynak meg az utcán."
Velük is előfordult már, hogy drogos fiatalok náluk akarták belőni magukat, de ezt eddig mindig sikerült megakadályozni. Az ilyen helyzeteket tudni kell kezelni, de épp ezért a kerület elültet a lakóiban egy furcsa adrenalinfüggőséget. Budán élni a pultos lány szerint például sokkal unalmasabb.
De hogy ne csak az utca Mátyás tér felőli végére eső úttörő kávézóról emlékezzünk meg: érdemes benézni a környék talán legnagyobb túlélőjéhez is. A Horváth Mihály téren ötven éve működik a Hámori cukrászda (az utolsó tulajdonosváltás huszonöt éve volt), ahol állítólag a város egyik legjobb krémesét készítik. Mi nem csalódtunk benne.
