Ahhoz képest, hogy az országmárka ápolói egyre lelkesebben csatolják Teréz- és Erzsébetváros romkocsmáit a budapesti reklámanyagokhoz és ajánlókhoz, tudván, hogy egy talicska pénzt keresnek nem csupán a vendéglátók, hanem a központi költségvetés is, akár meg is lepődhetnénk azon, hogy Rogán Antal törvénye mögé bújva ismét lendületet vett az erkölcsrendészet.

Pedig a nagy többség, aki idejár, szereti a romkocsmákat, a műfaj olyannyira sokak öröme, eredeti, igazi hungarikum, exportcikk, összművészeti alkotás, néhány a kevés magyar világsikerből, kulturált szórakozás, satöbbi, hogy a világsajtó második kedvenc magyar témája a pesti romkocsma, mindjárt a kormányzati ámokfutások sarkában.

Angol, német és francia újságírók szeretettel elemzik a romkocsmákat: ugyan lezavarhatnák kényelmesen is a feladatot, csupán néhány fotóval és közhellyel, de a mulatóhelyek mindenkiből előcsalogatják a lelkiismeretes idegenvezetőt. A küldöldi sajtóban megjelent cikkek alapján a mulatóhelyek megértése igazi ügy számukra, nem elég az egyszerű idegenforgalmi ajánló.

MTI / Marjai János

A romkocsmáknak ugyanis csodájára járnak a turisták és Budapesten élő külföldiek. „Legalább annyi angolt hallani, mint magyart” - általában ezt emelik ki a leggyakrabban a budapesti szórakozónegyedről írt cikkekben. Ahogy a Lonely Planet fogalmaz, a romkocsma „egy tökéletes hely arra, hogy leeresszünk egy meleg nyári éjszakán a zsúfolt városnéző nap után”.

A zsidó negyedben járunk – de fontos ez?

A cikkek általában a helytörténettel kezdik, és felidézik, hogy a legtöbb romkocsma abba a kerületbe esik, amely a 40-es években gettóként működött. Az MSNBC „füstös, lerongyolódott, huszonévesekkel teli bárokat” említ. Hogy „megtaláljuk őket, a zsidó negyed kopott utcáit kell felfedeznünk”.

„A belvárosi Király utca és a járdák zsúfoltak az ultra-ortodox zsidóktól és trendi fiatal városlakóktól”, túloz barokkosan Adam Lebor az Economistban. Még ha nagy is a forgalom, akkor sem tolonganak, legalábbis nyugat-európai mértékben nem, de a lelkes életképet értjük.

A zsidó várostörténetre ráerősít a Lonely Planet, amely szerint Budapest VII. kerülete, valaha egy virágzó zsidó közösség otthona volt a II. világháború előtt, amely évtizedekkel később csak vergődött…, mára a Duna nyüzsgő pesti oldalán az egyik legvonzóbb bárkultúra világában járunk.

Stiller Ákos

Mire jó a zsidó történelem felidézése? Látszólag nem sokra, ámde angolszász szemmel olvasva a történelmi felvezetők Bob Fosse Kabaré című filmjének bohém világát idézik meg, rebellis művészforgatagot juttatnak az eszünkbe, ez pedig sokat segít abban, hogy a távoli Londonból, Washingtonból vagy Torontóból átéljük a romkocsma-hangulatot, megértsük a világát, társadalmát és lelkületét.

Gyakran kiegészül a helytörténet a 60-as, 70-es évekkel is, illetve azzal is foglalkoznak a cikkekben, hogy ezt a történelmi romhalmazt végül a fiatalok foglalják el, s „bár a homlokzatok foszlanak, a vakolat hámlik, a háborús golyó ütötte lukak még mindig kitöltetlenek” az udvarok színesek, nyüzsögnek az Economist szerző szerint. Adam Lebor ünnepli a változást: „a legszegényebb vidékek egyike buzgó kulturális csomóponttá változott”.

A Lonely Planet megismétli, amit Lebor mond: a környék „szenvedett a nemtörődömségtől, a rossz karmától, a szegénységtől” már a háború óta. Bezzeg most ez a sötét múlt még jót is tesz a hangulatnak.

Mégis, mi az a „romkocsma”?

Definíciót egyik külföldi lap sem ad, inkább körülírják a műfajt. Az Economist szerzője, aki egyébként itt él Budapesten, a negyedet a berlini Kreuzberghez hasonlítja. A Lonely Planet szerint Berlin mellett a müncheni sörcsarnokok jegyeit is felismerhetjük. A „sörkertet” megtaláljuk a Goethe Intézet honlapján is Vincze Barbara magyarul és németül is megjelent cikkében.

MTI / Marjai János

A „romkocsma” név maga azonban csak angol fordításra talál – „ruin pub” – német változat nincs. A franciák is mellőzik a saját verziót, itt is angolul jelenik meg a név. A Lonely Planet szerint a romkocsmák hálózata a történelmi negyed reneszánszát garantálja. Újra élet költözött a kerületbe, de még látható a múlt, ígéri a világ legnagyobb és leginkább megbízott útikalauza.

Formatervezés és hangulat – nincs párja

A koszlott falak és a retro-nosztalgia díszletében pezseg a 21. század. Így láttatják a külföldi sajtómunkások a mulatóhelyeket. „Funky, a bárok új faja”, mondja az MSNBC. „Elhasznált” berendezés, a „vagány bárok és kávézók, a sörkertek, koncertterek és kultúrközpontok elegye”.

Mindenki, kivétel nélkül beleszeretett a tervezett szedett-vedettségbe. „Mintha telepesek lomtalanításon gyűjtötték volna össze azt, amit használhatónak találtak… Bolhapiaci berendezés, két szék nem illik össze, színkavalkád. Eklektikus, úgy tervezték, hogy nehogy tervezett legyen. Forró éjszakákon a kocsmák romos udvarokra ömlenek, mintha egy tető nélküli nagyszobában lennénk” (MSNBC). „Piknik asztalok és néhány sörcsap” – Lonely Planet.

„Minden romkocsmának megvan a maga, sajátos dekorációja”, teszi hozzá a France 24 magyar szerzője, ellentmondva néhány kommentelőnek, akik szerint túlságosan is hasonlítanak ezek a helyek egymáshoz.

Végel Dániel

„A Szimpla olyan, mintha egy titkos világba lépnénk be”, egészíti ki a hangulatleírást az Economist. A kert tényleg nem hivalkodik olyan hangosan az utcafronton, mint mondjuk egy Király utcai borbár. Az unatkozó biztonsági őrök csüngenek cégérként a kapualjban, de szinte beavatásnak hat, amikor a látogató a belső kertbe lép. Titkos gyülekezőhely.

Ami azonban csak helyenként bukkan fel, az a retro-nosztalgia. A France 24-en megemlékszik a szerző arról, hogy a törzsközönség, benne ő maga, a nyolcvanas években még csak gyerek volt, ezért a gulyásszocializmusból csak a jóra emlékszik, a mesefigurák és édességek naiv forma- és márkavilágára. Az iskolai táborozások és a menza pöttyös bögréit, üdítőit, a KGST országok között megosztott rajzfilmhősöket tudja csak felidézni. Miért ne nosztalgiázna ezek után?

A Guardian megemlíti a Corvin tetőt is, amely a „szovjet-stílusú” bevásárló központ helyén jött létre. Kedvenc, visszatérő szereplő a Szimpla kert Trabantja, amit csak alkalmanként értelmeznek, miért idéz kedves emlékeket.