2012. november. 29. 19:40 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. november. 29. 19:39 Plázs

Drágul a Ryanair

Két százalékos ügyintézési díjjal "bünteti" a Ryanair azokat, akik hitelkártyával vásárolják a jegyüket - számolt be a Guardian.

A fapados Ryanair bejelentése szerint november 30-tól két százalékos díjat számol fel azoknak az ügyfeleiknek, akik hitelkártyával intézik foglalásukat - írta a Guardian. A lap szerint ez hatfontos, vagyis körülbelül kétezer forintos tétel lesz.

A Guardian azt tanácsolja a Ryanair-ral utazni vágyóknak, hogy inkább a bankkártyás fizetést válasszák, így ugyanis megússzák az extra költséget.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.