Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Popovits Dávid naplót vezetett arról, hogy miként győzte le a betegséget, és miként küzdött meg a hegyekkel és 6000 kilométerrel. Így vágott át a Balkánon.
Behorpad a bukó, behorpad a kaszni, behorpad az ember, behorpad a büszkeség. Én például 30 éves koromra rákot kaptam.
Persze van élet a rák előtt, de ami még fontosabb, van élet a rák után. Akiből már nyestek ki valamit, ami nem tüdő, máj vagy vese köré való, az pontosan tudja, hogy miről szól ez az utazás: nem feladni.
Előzények - Így győztem le a rákot
Így keltem útra…
Szüleim két dolgot próbáltak csak megtiltani még gyerekkoromban: a motorozást és a tetoválást. Nos, tetoválásom van. A nagymotorra pedig még a kemoterápia után tettem le a vizsgámat.
Eltelt nyolcévnyi motorozás, és elkezdtem felkészülni a kaukázusi túrára. Úgy készültem, hogy nem készültem. Szerettem volna a Tehénnek [1999-es, Yamaha XTZ 660 Ténéré - szerk.] megadni azokat az utakat, amikre tervezték, cserébe a jó szolgálatért a fővárosban, én pedig szerettem volna kirobbantani magam a rutinból, amibe egy kicsit helyhez kötötten beleragadtam az elmúlt öt év során.
Indulás előtt megkapta az esedékes, 40 ezres nagyszervizt (kicsit megkésve), és új gumikat - hátra teknőcpáncél-mintásat, előre egy kicsit offroadosabbat. Behúztunk neki még egy kuplungbovdent, hogyha elszakadna, amelyik most bent van, ne kelljen a Kaukázusban fűzögetni.
Budapest-Szarajevó, 560 km
Az igazi kaland Boszniában kezdődik. Horvátországban paprikát és hagymát árulnak a tühtig strandmenti útakon, Boszniában ökröt sütögetnek, sörrel locsolgatják, nagy fémládaszerű dolgokban, természetesen faszénen, és messziről érződik az erdei úton a sült hús illata.
Szarajevó: ha lemegy a Nap, az utca életre kel: kábé mint ha a Trafik, az Ötkert és a Creol kiköltözött volna az utcára, és mindenki elhozta a szép testvéreit. Hömpölyög a mosolygó tömeg, nyugi van, jókedv. Pivo, burek, palinkovac. Mindenki iszik és itat. Magyarszki...
Alvás. Kelés. Nyergbe. Irány Koszovó.
Montenegrói hegyek – az egyetlen, amitől tartok, az a magasság
Éjjel viszont nem látszik a szakadék, tehát a sötétben motorozás ezt a problémát megoldja.
A kamionosokét már nem: 150-es tempót diktálnak, minimum 12 500 wattos refivel, kábé szemmagasságban.
Nagyon durva hegymenet után világosban érkezek a magasba. Hegyek, gát, híd, türkiz a víz színe, zöldek a fenyők és szikrázó a napsütés.
Koszovó felé egy kisebb út vezet, alagutakon, szűk, korlát nélküli utakon át. A víz ott messze lent még türkizebb, mint közelről. Egyszer csak a fennsíkon találom magam, kacskaringós utak vezetnek az óriási sziklák és a további kisebb hegyek között. Tehenek a leglehetetlenebb helyeken, de főleg az út közepén, a gyerekek kecskéket rángatnak, motorosok szép számmal.
A Koszovó pereménél rám sötétedik. A határnál kutyák támadnak rám. Ordítok velük, de nem nagyon tágítanak, még keményebben ordítok, hogy takarodjanak, vagy átegykerekezek. Unott határőr kérdezi, hogy van-e koszovói biztosításom és a kis fülkére mutat, ami előtt gyanúsan mérges emberek sora állt.
Visszagurulok, a kutyák újra támadnak, keményebb vagyok, mint az előbb. Az emberek lesütik a szemüket, nem mernek rám nézni. Jó, elég keményen is mutatok: csizma, krossz-sípcsont- és térdvédő, darth vaderes mellvért egyben a könyökvédővel, felhajtott állú sisak, és persze minden fekete rajtam, csak a sárkánykarmos krosszkesztyűmben van pár fehér betét. Ordítok a kutyákkal, de még inkább az üveg mögött a bürokratával, amiért megvág 5000 forintra, egyhetes koszovói "biztosításra". Nem tehet semmiről, tudom. Mégis ordítok.
Csak a négy-öt-hat éves koldusgyerekek nem ijednek meg. Kis vödörből kólát árulnak két euróért.
Durva szerpentin lefelé, az aljában Pec, vagy Peja. A csajok a legősibb mesterséget űzik mind, és a férfiak agresszív, piti bűnözők talán. A közvilágítás kialszik, a rosszarcúak a fák alatt, a járdán osonnak. Megállok. A sötétből süketnéma koldus lép elő. Botjára támaszkodva kiemeli fölső műfogsorát, és köpködve közelít. Na, ez már egy picit sok. Betérek a szállómba, hűvös zuhany, jó éjt!
Vagy kacsint, vagy céloz
7:30-kor kelek. Beveszem az ablakból a kiszellőztetett pólókat, gyorsan összeszedem magam és elindulok. Amit látok, az tiszta Közel-Kelet. Átrobogok egy városon, a neve Jehova, illetve Dzehova, megállok fotózni egy dzsámit, amitől nem messze piros, Amstelos napernyők virítanak. Fura: egy dzsámi, egy kocsmasor,egy dzsámi, egy kocsmasor.
Odajön egy helyi, termetes kopasz, és azt kérdezi hogy „van-e valami problémád?" Mire én: "Nekem semmi. És neked?". Most vagy kacsint, vagy céloz, úgyhogy szembefordulok vele, hogy lássa én is széles vagyok. Nem ijedt meg inkább jó angolsággal meginvitál a bárjába, a Piano Barba, merthogy ő a Steel Wheels Kosova feje. Motoros tesó, ezek szerint kacsintott, nem célzott.
Felajánlja, hogy maradjak egy napot, iszunk, eszünk, motorozunk. Rávágtam, hogy rendben. Kihagyom Albániát, oda úgyis visszajövök jövőre nyaralni, és majd utolérem magam Görögországban.
Motorozással, evés ivással telik a nap, összeverődik úgy tíz motoros az életigenlő programra. A Piano Barban előveszek egy liter törkölyt a Szelesháttól, persze itt műanyag palackban, de csak akkor lepődnek meg, amikor megkóstolják. Hamar elfogy. Magyarázzák, hogy ők muszlimok, de nem tartják kicsit sem, és inni viszont annyit isznak, mint az állat, hétvégén annál is többet. Egyébként meg menjünk le a hídhoz, megmutatják, hová szervezik a regionális Steel Wheels találkozót a hó végén. Ezer motort várnak Albániából, Macedóniából, Koszovóból...
A híd alatt elhagyatott területen, a holtág mellett bódé, benne ötven körüli mogorva arc. Enni hoz és inni. Barátaim hívnak, hogy menjünk úszni. Nem igazán kívánja a testem a hínáros, langyos vizet. De szerencsére nem a holtágba ugrálnak be, hanem hátul ott a feszített víztükörrel a medence, mellette jacuzzi.
Csobbanás után vissza a Piano Barba. Esteledik. Nyolckor lezárják a belváros főutcáját, kilencre a város apraja-nagyja sétál. Föl és alá. Néha a müezzin imára hív, de Boszniával szemben itt nincs nagy foganatja.
Sokat beszélgettem velük, a fogtechnikus kicsit szomorú volt, mert a családja mellett (ki)tartott moldáviai barátnőjét a többiekkel együtt begyűjtötte a rendőrség, hogy kitoloncolják az országból. Szomorkodnak és isznak. Én már vízen vagyok egy ideje. Hosszú nap volt, elfáradtunk. Mindenki lassan hazamegy az asszonyhoz, gyerekekhez és szögre kerül a bőrmellény. Én vértet öltök, mert nincs kedvem itt éjszakázni, elköszönök, mondván, hogy még találkozunk. Komolyan gondolom.
Tankolok a 350 forintos benzinből, a farmerra és térdvédőre ráhúzom a mackóalsót, felülre kabátot veszek, és bele az éjfekete Koszovói erdőbe. Olyan az egész, mint egy zombifilm és egy második világháborús, lövöldözős játék keveréke.
