2012. november. 19. 16:18 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 19. 15:57 Plázs

Szupererős mesterséges izmot hoztak létre

Szupererős mesterséges izmot hozott létre szén nanocsövekből álló, paraffinviasszal feltöltött szálakból egy amerikai, kanadai, brazil, ausztrál, kínai és dél-koreai szakemberekből álló nemzetközi kutatócsoport.

A mesterséges izom százezerszer nagyobb súlyt képes felemelni, mint a sajátja, és 85-ször több mechanikai erőt képes kifejteni, mint a vele megegyező méretű természetes izom - számolt be róla a Science Daily című tudományos portál.

Az anyagkutatók szén nanocsövekből indultak ki, amelyek aprócska üreges grafithengerekből álló "hegesztetlen" csövek. Egyetlen nanocső átmérője tízezerszer kisebb, mint az emberi hajszál átmérője, miközben egységnyi tömegre vonatkoztatva százszor erősebb lehet az acélnál.

"Az általunk kifejlesztett mesterséges izom erős, ultragyors összehúzódásokra képes, amelyekkel az ugyanolyan méretű természetes izomhoz képest kétszázszor nehezebb súlyokat emelhet fel" - magyarázta Ray Baughman kémikus, a kutatócsoport vezetője, a dallasi Texasi Egyetemen működő nanotechnológiai intézet igazgatója. Mint hozzátette, egyelőre nem gondolnak arra, hogy a testen belül lévő emberi izmokat helyettesítsenek az új mesterséges izommal, mert erre jelenleg alkalmatlan.

A Science tudományos magazinban ismertetett tanulmány szerint a mesterséges anyagot úgy készítették, hogy a szállá csavart szén nanocsöveket átitatták paraffinviasszal. Amikor akár elektromosan, akár fénnyel melegítették a viasszal feltöltött szálakat, akkor azok űrtartalma nőtt, tágultak, miközben hosszában zsugorodtak.

Baughman úgy véli, hogy a mesterséges izmot egyszerűsége és nagy teljesítménye miatt széles körben alkalmazhatják a jövőben, például robotokban, műtéteknél használt katéterekben, mikromotorokban, állítható optikai rendszerekben, mikrobillentyűkben vagy akár játékokban.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.