Egymás mellett sorakoznak a sátrak a Liszt Ferenc repülőtéren, amelyet a reptér üzemeltetője szerint a diszkont légitársaságok miatt húztak fel a betonon.
A reptéri szolgáltatásokon spóroló fapados légitársaságok igényeinek megfelelve a Liszt Ferenc repülőtéren sátor és temperált hőmérsékletű folyosó épült - írta a Turizmus Online. Ebben a sátorban várakozhatnak a fapados légitársaságok utasai járatuk indulására.
Emlékezetes a portál szerint, hogy a Ryanair nem volt hajlandó fizetni a „csápra állásért” és az utasok buszos szállításáért a fogadóépület és a repülőtér között, ezért utasaik már a nyáron a betonon gyalogolva, a tűző napon ácsorogva várták járatuk indulását.
A spórolós példa ragadósnak bizonyult, azóta az easyjet, a Wizz Air és a jet2.com is úgy döntött, ezt a költséghatékony megoldást választja. Az igényekre reagálva építette fel a hatalmas fehér sátrat és a temperált hőmérsékletű folyosót a repülőtér vezetősége, amelyet immár birtokukba is vettek a fapadosok utasai.
A Wizz Air szerint a sátorhasználatba inkább belekényszerültek, mint maguk választották volna. Daniel De Carvalho, a Wizz Air vállalati kommunikációs menedzsere a híroldalnak azt mondta: „jelenleg a Budapest Airport nem engedélyezi a velünk szerződött buszoknak, hogy a diszkont légitársaságoknak kijelölt területen működjenek. Mivel vannak buszaink az utasok szállítására, biztosak vagyunk abban, hogy a reptér jobb megoldást fog találni a jelenleg felállított ideiglenes sátraknál".
“Nem kell fapadosra jegyet venni. Azért hívják fapadosnak, mert kevésbé igényesek a szolgáltatásaik” - reagált korábban az Index sátorokkal kapcsolatos kérdésére Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője. “Régen ilyen nem volt, korábban nem volt szabad gyalogolni a felszállópálya semelyik részén, a fapadosok elterjedése miatt ezen a szabályzaton változtatni kellett” - tette hozzá akkor.