Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Popovits Dávid naplót vezetett arról, hogy miként győzte le a betegséget, és miként küzdött meg 6000 kilométerrel. Így kezdődött.
Minden horpadás áldozat a Sebesség Istenének. Behorpad a bukó, behorpad a kaszni, behorpad az ember, behorpad a büszkeség. Én például 30 éves koromra rákot kaptam.
Persze van élet a rák előtt, de ami még fontosabb, van élet a rák után. Akiből már nyestek ki valamit, ami nem tüdő, máj vagy vese köré való, az pontosan tudja, hogy miről szól ez az utazás: nem feladni.
Roll
Dagadt, kilencéves kisfiúként kaptam első nagy biciklimet, egy zsír új, narancssárga Csepel városit. Lakatot viszont nem kaptam hozzá, így az első városmajori focizás alkalmával ellopták az egyérintő-fal mellől.
A gyerekszív gyorsan gyógyul. Második bringám egy NSZK-s BMX volt, még Budán is az elsők között. Később elcseréltem egy Mongoose-ra, amelyik szerepelt a BMX banditák című filmben. Alacsonyépítésű, nyújtott vázú bringa volt, nőfogó bicaj. Néha átszeltük a várost, főleg a rakpartot, a belvárost és a Népköztársaság útját (ma: Andrássy út).
11 évesen: vidámparkbeli gokart baleset. Nyolc hét kórház, traumás csípőficammal, majd ugyanennyi mankón és még valamennyi bottal. De ez is elmúlt.
29 évesen: a Szigeten hárman (egyidejűleg) föl-alá gördültünk egy Yamaha Minten, a világ legkisebb 50-es robogóján. Megtetszett. A nyár végére kölcsönkaptam egy elnyűhetetlen cuccot, első utamon felhajtottam a Margit hídra. Jobbra tőlem pedig egy lány robogón, ő mosolygott és én intettem, a Zastava előttem pedig satuzott egy szépet. Puff! Pár perccel később feltápászkodtam a villamos sínről.
Már tartott a kemoterápia amikor letettem a vizsgát nagymotorra, és egy 750-es Yamaha Super Tenerére esett a választásom, mint első motor.
Rák
Harmincadik születésnapomra kaptam az élettől: daganatot a mellkasomban. Csecsemőmirigy? Tüdőrák? Nem látható, csak ha mintát vesznek belőle, de olyan helyen van, hogy nehéz a hozzáférés a gerinc és a szegycsont között. De ha már feltárják, akkor a teljes műtétet megcsinálják – mondta a sebész.
Szüleimnek, barátaimnak nem szóltam. Párom, ma már feleségem, Manci, ott volt velem.
“Számoljon háromig”, de kettőnél édes álomba szenderültem.
Kinyitottam a szemem. Nyelni akartam, de a gégecső nem hagyta, levegőt vettem volna, de nem ment, szűk lyukon jön valami gyenge légsugár az orromba, de nagyon kevés. Sebészem arcát látom meg hirtelen. Fülembe súgja: “Kivettünk egy lebenyt.”
Túlélni úgy kell, hogy az embernek van párja, és tudja, hogy minden horpadás csak áldozat a Sebesség Istenének.
Roll
2012 nyarán nyeregbe szálltam, hogy ismét áldozatot mutassak be. Ha legyőztem a rákot, legyőzöm a Kaukázust is.
Az elmúlt 6000 kilométeren hű társam egy egyhengeres, 660-as Yamaha Ténéré (XTZ 660) – neki jár egy külön bejegyzés. Szupertehén névre hallgat és az első nagymotorom, ami leginkább a Super Ténéré becézése volt. Ahogy jött a többi túraenduró, valahogy ez a név megmaradt. Átalakult. Kitágult. Jelentette a méretet, a jámborságot és az erőt. És a nyugalmat. A Szupert mostanában elhagyom, marad a Tehén.
Most meg majd kiderül, hogy mit bírunk a Budapest-Jereván úton. Nyeregbe!
Folytköv.
