Plázs Iványos Judit 2012. október. 03. 11:03

Halálos lehet, mégsem oltjuk magunkat ellene

Több százezren betegednek meg évente influenzáiban, Magyarországon. A legtöbbször gyors a betegség lefolyása, ám rizikós esetekben kialakulhatnak súlyos szövődmények. A szakemberek szerint nagyon fontos lenne, hogy minél többen beoltassák magukat.

„Sokan alulbecsülik a védőoltás jelentőségét, ha többeket oltanának be lényegesen lehetne csökkenteni az idősek megbetegedését”– mondta el Ócsai Lajos az ÁNTSZ járványügyi főosztályvezetője. Gyakran nem tudjuk eldönteni, hogy náthásak vagyunk vagy komolyabb bajunk van-e. A járványügyi főosztályvezető elmondta, hogy nagyon könnyen megkülönböztethető a két betegség, ha elkezd folyni az orrunk, de nincs más tünetünk, akkor általában megfáztunk. Ezzel szemben, ha hirtelen elkezdenek fájni az ízületeink, végtagjaink és utána következik az orrfolyás, akkor valószínüleg influenzánk van. A betegség általában 3-4 napig tart és 38 fok feletti lázzal jár – mondta el Ócsai.

A legtöbbször gyors a gyógyulás, ám az esetek 10%-ban szövődmény alakul ki. A leggyakoribb a hörghurut, arcüreggyulladás, tüdőgyulladás vagy középfülgyulladás. A szövődmény a negyedik nap után jelentkezik, amikor ismét felmegy a beteg láza, ha nem múlnak el a panaszok akkor  antibiotikumot érdemes szedni. „Vannak olyan esetek – általában időseknél – amikor nem lehet megjósolni, hogy mi lesz a betegség kimenetele”– nyilatkozott Ócsai.

Ajánlott a védőoltás

A legtöbben nem is sejtik, hogy nagy veszélyeket okozhat az influenza, sokan (féltve állásukat) betegen is bemennek dolgozni, Magyarországon, ha valaki náthásan végzi munkáját, legtöbbször nem küldik haza, pedig nagyon könnyen meg lehet fertőződni – állította Ócsai. A betegség leghatékonyabb és olcsóbb megelőzése a védőoltás, már több nyugati országban egyre elterjedtebb a vakcina beadása, ezzel szemben Magyarországon még kevesen oltatják be magukat.

Az influenza elleni vakcinának gyakorlatilag nincsen kockázata: a tavalyi évben 22 esetben jelentették az oltás mellékhatását: például lázat, gyomor- és bélrendszeri panaszokat, végtagfájdalmat, bőrpírt, kiütéseket. Ezek mellett egy 62 és egy 73 éves férfi halála ügyében indítottak vizsgálatot; kiderült, mindkettejüknek több alapbetegségük is volt, és haláluk nem hozható összefüggésbe a védőoltással – közölte a főosztályvezető. Az eljárás nagyon biztonságos, az orvosnak egy hónapon belül a vakcina beadását követően regisztrálnia kell minden változást. Továbbá, ha bármilyen a normálistól eltérő reakciót észlel rögtön jelentenie kell az ÁNTSZ- nek, minden esetet kivizsgálják, ha nem megfelelő az oltóanyag akár vissza is hívható minden vakcina. „A védőoltás beadása nem kötelező, de mindenkinek a saját érdeke, hogy ne betegedjen meg”– mondta el Ócsai.

Az oltás a leghatásosabb megelőzés
Túry Gergely

Sosem beszélhetünk 100%-os hatékonyságról a vakcina esetében. Az influenzavírus folyamatosan változik, a szakemberek minden évben megpróbálják eltalálni a megfelelő ellenanyagot, ami általában elég jól sikerül, az oltások 90%-ban hatékonyak – állította a járványügyi főosztályvezető. Védőoltást Magyarországon is készítenek, a H1N1 vírus esetében a magyar vakcina lett a leghatékonyabb.

A nem ingyenes oltóanyagokat már meg lehet vásárolni a gyógyszertárakban, áruk, 2-4 ezer forint között mozog.

A rizikós esetekben ingyen van

Magyarországon a lakosság 13 százalékának – a krónikus betegeknek és a 65 éven felettieknek ingyen juthatnak hozzá az oltáshoz. Ócsai elmondta, hogy a legveszélyeztetettebbek az idősek, a cukorbetegek, a szív- és érrendszeri betegek, a tüdőbetegek és az autoimmun betegségekben szenvedők, mivel  immunrendszerük lassabban reagál, így a szövődmények kialakulása is sokkal gyakoribb az esetükben. Az előttünk álló szezonban 1,3 millió térítésmentes oltóanyag áll a rizikócsoportokba tartozók rendelkezésére, október második felétől lesznek elérhetők azok az influenza elleni vakcinák, amelyeket ők ingyen kaphatnak meg.

Egy új oltóanyagnak köszönhetően a vérzékenységben szenvedők is megkapják az ingyenes az ellenanyagot. A járványügyi főosztályvezető azt is elmondta, hogy a gyerekek szervezete féléves korukig nem reagál a vakcinára, az influenzavírust azonban már ekkor elkaphatják. Őket úgy lehet beoltani, ha az anyának a terhesség második, harmadik harmadában beadják a vakcinák, így az ellenanyag bekerül a csecsemő szervezetébe is, és féléves koráig megvédi a fertőzéstől. Az ennél idősebb, de legfeljebb hároméves gyerekek számára pedig már van védőoltás – fejtette ki Ócsai Lajos.

„A terjesztik legnagyobb mértékben az influenzát” – állította Kádár Ferenc, házi gyermekorvos. Mivel a kicsik többnyire még védtelenek a betegségekkel szemben, könnyen kapják el a fertőzést. Ugyanakkor a gyerekeknél általában enyhébb az influenza lefolyása, mint az időseknél. Kádár szerint nehéz rávenni a szülőket, hogy beoltassák gyereküket, mivel az ő esetükben általában nem jár a betegség komolyabb szövődményekkel – abba viszont nem gondolnak bele, hogy ők fertőzik meg leggyakrabban a környezetüket. Nagy-Britanniában már felismerték a problémát, ott 50-60%-os az általános iskolások átoltottsága, míg Magyarországon ez az arány jóval alacsonyabb.
A háziorvosi rendelőkben folyamatosan megpróbálják felhívni a figyelmet az oltás szükségességére a szülőket: kifüggesztett plakátokon és személyes találkozókon, de a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének honlapján is kaphatnak részletes tájékoztatást az érdeklődők. Az influenza magában általában nem okoz nagy problémát, de meg tud ágyazni olyan betegségeknek, amelyek életveszélyesek lehetnek – mondta el a gyermekorvos.

A rossz idő kedvez a vírusnak

A betegséget nem nehéz elkapni, az influenza cseppfertőzéssel terjed, így bárhol bejuthat szervezetünkbe a vírus – tömegközlekedési eszközökön, munkahelyen, kapualjban, kézfogással, vagy, ha valaki letüsszent minket. A fertőzés terjedésének leginkább a hideg, esős, párás idő kedvez, amikor elve gyakoribb, hogy az emberek egy légtérbe zsúfolódnak össze. Azonban „a napfény a legjobb fertőtlenítő, mivel az influenzavírus nem szereti az ultraibolya sugárzást” – közölte Ócsai.

A járvány általában december elején kezdődik, a karácsonyi szünet idején van egy enyhülés, majd januárra-februárra éri el csúcspontját. Tavaly rendhagyó módon, márciusban kezdődött el a fertőző időszak így valamivel kevesebben lettek betegek, 350 ezer ember fordult orvoshoz influenzaszerű megbetegedésekkel. Általában évente 400-500 ezer esetet regisztrálnak, ám ennél sokkal többen fertőződtek meg, akik nem mennek el orvoshoz. Évente átlagosan 200 ezer-500 ezer ember hal meg a világon a betegség következtében, Magyarországon az influenzával összefüggő halálesetekről az előző szezonban nem készült adatgyűjtés – mondta az főosztályvezető.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.