Utazzunk Szíriába, Líbiába? Most ne, mert lőnek. Grúziába, Iránba? Talán, de lőni fognak. Ha elkapjuk a békeéveket, akkor mindenképpen, viszont ilyenkor olcsó a kalandtúra.
Nincs ivóvíz. Nincsenek utak. Csadorőrök bikacsökkel püfölik az elnyomott civileket. Zászlót égetnek és a birkákkal laknak. Ez nagyjából a sztereotípiánk a harmadik világ határvidékéről, az észak-afrikai, közel-keleti, és dél-kelet-ázsiai tájakról, amelyeket a híradók ma harcos és nyomorgó területként ábrázolnak.
Igaz, Szíriában tényleg lőnek, Líbiában valóban robbantgatnak, a kaukázis térségben pedig néha-néha valaki kikiáltja a függetlenségét, de mégsem értünk egyet a Telegraph összeállításával, amely azt állítja, hogy sosem juthatunk el ezekre a vidékekre békés kalandorként. Ha véresek is, akkor is csak alkalmi konfliktusokról beszélünk, amivel a történelem könyveink csordultig tele vannak.
A történelem könyveinkben két háborús fejezet között azonban egy-egy békés időszak is szerepel, ezeket kell kivárnunk: remélve, hogy az ütközetek után még megmaradnak a látnivalók Szíriában, Líbiában és Kambodzsában is. Nagy többségük a Világörökség része.
Szíria, Crac des Chevaliers
Másról sem hallunk, mint vérontásról, de egyszer csak véget ér. Mint ahogy korábban is mindig véget ért és a kevés békés év alatt a törzsi mészárszék helyett egy öreg, bölcs Szíriát láttunk. A római kortól a keresztes háborúkig épült városok és erődök eddig megmaradtak.
Crac des Chevaliers a mai nevét már romos korától, a 19. századtól kapta. Sok száz évvel korábban, a keresztes háborúk idején a johannita lovagrend őrizte a szíriai kereskedő utakat. A 10-13. századi háborúk, a Nyugat és a Kelet roppant konfliktusa ugyanis erről szólt: ki felügyeli a Kelet-Ázsiát és Nyugat-Európát összekötő állomásokat. Világháború kis helyeken, ahogy az Öböl-háborúkban az olajért hadakoznak ma.
Csakhogy 1271-ben egy erősebb hadsereg érkezett, a mamelukok. 36 napos ostrom után a 2000 keresztes feladta a várat és továbbvonult. Jártak Rodoszon, Itáliában, majd Máltán kötöttek ki, ezért ma máltai lovagrendként ismerjük őket.
Szíria, Palmyra
A kereskedelem mindig is ellentmondásos erőként szobrászkodott a Közel-Keleten. Segített, hogy virágba boruljanak apró államok és városok, és földig is rombolta őket, ha háborúval érvényesítették akaratukat a megütköző hatalmak.
Ahogy Crac, úgy Tadmor is csomópontként közvetített kereskedelmet. Egykor Palmyra névre hallgatott és a szíriai sivatagon átkelő kereskedők oázisvárosaként nyerte el jelentőségét. Damaszkusztól keletre 210 kilométer, az Eufrátesz északi szakaszától nyugatra 180 kilométer az út. A vándorok olyannyira szerelmesei a sivatagi városnak, hogy a Sivatag Arájaként becézgették.
Már az Ószövetség is emlegeti, mint Salamon király alapította várost, (II. Krónikák 8,4), fénykorát mégis a római időkben élte, és néhány évre még regionális hatalomként egészen Egyiptomig nyúlt a fennhatósága.
Iszfahán, Irán
„Iszfahán a világ felét is kiteszi”, de legalábbis kitette akkor, amikor a 17. században az Iszlám világ és Perzsia egyik fővárosaként szolgált. Antik emléket alig-alig találunk, inkább az európai középkorral egybeeső burjánzás pompáját viseli a város.
A Zyandeh folyó felett kelhetünk át a 33 ívű hídon. Nem csupán Perzsia uralkodója, a megbízást kiadó Sah dicsekedhet a remekművel, hanem tábornoka, a grúz származású Allahverdi. Ő ugyanis hadifogolyként került a birodalomba, de tábornokká emelkedett, hogy a hidat emeljen a város közepén.
Addig menjünk Iránba, amíg le nem bombázzák
Leptis Magna, Líbia
120 kilométerre esik a fővárostól, az elmúlt néhány év egyik legharciasabb földrajzi pontjától. Ma már békés, csendes, néma romok uralják, egykor Észak-Afrika egyik legfontosabb városa. Miután a rómaiak felszántották és sóval behintették Karthágó telkeit, rivális nélkül egyre nagyobb szerepre tarthatott igényt a Földközi-tenger kereskedő városaként.
A fejlődést igazán lendületbe hozó évek azonban egy kései római császár, Septimius Severus trónra lépésével érkeztek meg. Innen származott, ezért szívén hordozta sorsát. Egy belevaló római császár, he fel szeretne emelni egy várost a középszerből, fejleszt és épít: kikötőt, fórumot, bazilikát, színházat és minden körülmények között fürdőt.
Egyiptom, Szent Katalin monostor, Sinai
Néha lőnek, néha robbantanak, néhány évtizedenként egy-egy háború átvonul a félszigeten. A szünetekben érdemes felkapaszkodni a déli hegyek szikláin, hogy meglátogassuk az egyik legkoraibb keresztény monostort, amiről valaha is hallottunk.
Szent Katalin (nem Sienna szentje) mártírhalált halt. Először kerékbe törték, majd lefejezték. Ekkor már nagyon fád volt, ezért az angyalok, az égi hála jeleként földi maradványait a hegytetőre röptették, ahol a monostor apátja megadták a végtisztességet.
Vagyis monostor már korábban is állt e vidéken, Jusztiniánusz császár parancsára emelték. Ekkor még Szent és Császári Monostor az Isten-járta Sinaion nevet viselte, ezzel bekerült a leleményes keresztséget élvező magyar közintézmények klubjába.
Grúzia, Abházai, Dél-Oszétia
Az 1992-1993-as abház háború de facto független államot hozott létre. Ezt kevesen ismerik el, de köztük találjuk Oroszországot. Grúzia sajátjának tekinti, és azt gondolja, hogy a tényleges kormány a grúz Tbilisziben székel, száműzöttként, az északi szomszédok pedig szakadárok.
Dél-Oszétiával hasonló a helyzet: Grúzia államteste részének tartja, míg a helyiek orosz támogatással önállóságot követelnek. Ebből is háború kerekedett 1991-1992-ben, ami a 2008-as konfliktusban frissült fel.
A Kaukázus és az ex-szovjet térség törzsi háborúiba mi is beleártottuk magunkat, amikor az örmény-azerbajdzsán konfliktusba beszálltunk. Nagy veszteség, hiszen a kaukázusi természet, ha nem is érintetlen, vad és gyönyörű.
Kambodzsa, Preah Vihear
Kambodzsa északi határvidékénél, Thaiföldtől délre esik a Dângrêk–hegység. A határvidék állandóan sodródott, átalakult a történelem folyamán, ezért a két ország hosszasan vitatkozott arról, hogy a 900 körül épült templom kihez is tartozik.
Születésekor a Khmer birodalom részét képezte a 800 méter hosszú – vagyis a Lánchídnál több mint kétszer hosszabb – épületegyüttes.
Bár ma buddhista szerzeteseket látunk csak, pedig épülésekor a hinduknak dedikálták.