Kevés a szervátültetés Magyarországon
Nagyságrendekkel elmarad az európai átlagtól a Magyarországon végrehajtott szerátültetések száma - nyilatkozta Székely György, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke a csütörtöki Magyar Nemzetben.
Székely György szerint a magyarországi szervültetés két problémával küzd. Az egyik, hogy kevés műtétet hajtanak végre, a másik, hogy az ellátórendszer hibája miatt sokan fel sem kerülnek a várólistára.
A Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke úgy látja, hogy a háziorvosokra túl nagy teher hárul, és túl sok beteget látnak el egy műszakban, ráadásul sokszor sem a háziorvos, sem a szintén terhelt szakorvosok nem veszik észre, hogy betegük esetében megoldást jelenthetne a szervátültetés.