Szeptemberben startol az új betegjogi központ
Szeptembertől megkezdheti működését az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) - közölte az egészségügyi államtitkárság csütörtökön az MTI-vel.
Az államtitkárság úgy fogalmazott: "az ellátásszervezés révén hatékonyabbá váló egészségügyi ellátórendszer mellett az állam gondot fordít a szolgáltatásokat igénybevevők jogainak védelmére is". Ennek biztosítása érdekében az új betegjogi központ megalakulásával olyan szervezetet hoznak létre, amely a jogszabály keretei között a szolgáltató és a betegek közötti vitás eseteket pártatlanul oldja fel - tették hozzá.
Közleményük szerint a kormány szerdán döntött az új, önálló központi hivatal, az OBDK létrehozásáról, amely amellett hogy a Semmelweis Tervben meghatározottak szerint ellátja a betegek jogainak hatékony védelmét, az ellátotti és gyermeki jogok védelméért is felel majd. Ezen feladatait a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivataltól (NRSZH) veszi át, az azt ellátó munkatársakkal együtt - tették hozzá.
Az OBDK budapesti székhellyel és az országos hálózatban dolgozó, az NRSZH-tól átvett munkavállalók helyi képviseletével áll fel. Működését a központi költségvetésből - jelenleg az NRSZH költségvetéséből és az Új Széchenyi Terv Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői hálózat és civil jogvédő munka fejlesztése elnevezésű kiemelt projekt keretösszegéből - finanszírozzák.
Az államtitkárság hangsúlyozta: az OBDK a jogvédelmi képviselet ellátása során kiemelt hangsúlyt fektet – különösen az érintettek jogairól szóló és a szolgáltatások elérését elősegítő – tájékoztatásra, a betegdokumentáció megismerésével összefüggő jog érvényesítésére, a panaszjog gyakorlásának segítésére, a rendszerhibák feltárására és megoldására. Segítenek abban, hogy a szolgáltató és a kérelmező közötti vitás kérdéseket sikerüljön peren kívül, gyorsan, mindkét fél számára megnyugtatóan rendezni. Ennek érdekében a jogvédelmi képviselők a szolgáltatásokat működtetők, fenntartók, engedélyező hatóságok, szakmai szervezetek széles körével tartják a kapcsolatot.
A jövőben a központ kezeli a jogutód nélkül korábban megszűnt egészségügyi intézményeknél keletkezett egészségügyi dokumentációt, nyilvántartást vezet róla, folyamatosan őrzi és archiválja, valamint biztosítja a beteg számára az iratbetekintés jogát.
Hatósági feladatai jogkörében az OBDK vezeti a betegjogi, ellátottjogi, gyermekjogi képviselők nyilvántartását, valamint ellenőrzi az egészségügyi szolgáltatások hozzáférhetőségét, az ellátásszervezéssel, beutalási renddel, betegtájékoztatással kapcsolatos szabályok érvényesülését.
Mindezek mellett az uniós irányelv szerint az OBDK lesz a határon átnyúló egészségügyi ellátás nemzeti kapcsolattartója is. Ennek keretében mind a betegeket mind az egészségügyi szakembereket tájékoztatják a határon átnyúló ellátások igénybevételével kapcsolatos jogokról, a panasztételi és jogorvoslati eljárásokról, a szolgáltatások elérhetőségéről - olvasható az államtitkárság közleményében.