Négy-öt kiló pluszt jelent a cigiről leszokás
Átlagosan négy-öt kilogramm testsúlynövekedéshez vezet a dohányzásról való leszokás az első évben, ami jóval nagyobb súlygyarapodás, mint eddig hitték - derül ki francia és brit kutatók szerdán közzétett tanulmányából.
A súlytöbblet legnagyobb része az első három hónapban rakódik le - írták a kutatók a British Medical Journal online kiadásában, ahol más szakemberek ezzel szemben éppen azt hangsúlyozták állásfoglalásukban, hogy a dohányzásról való leszokás egészségügyi előnyei messze meghaladják a néhány kilónyi hízás kockázatát.
A tanulmányba bevont, nikotinpótlást nem alkalmazó emberek a leszokás első hónapjában átlagosan 1,1 kilogrammot szedtek magukra, a második hónap végére ez 2,3 kilogramm lett, a harmadik hónap végére 2,9, félév elteltével 4,2, az első év végére pedig 4,7 kg.
Ez jóval nagyobb súlygyarapodás, mint a dohányzásról való leszokást propagáló füzetekben gyakran idézett 2,9 kilogramm - mutattak rá a tanulmány szerzői. A nők ráadásul egy felmérés szerint átlagosan csak 2,3 kilogramm hízást viselnének el a leszokás kedvéért. Korábbi kutatások igazolták, hogy a nikotin csökkenti az étvágyat, és gyorsíthatja az anyagcserét.
Mostani tanulmányukhoz 1989 és 2011 között az Egyesült Államokban, Európában, Ausztráliában és Kelet-Ázsiában lefolytatott vizsgálatok eredményeit összesítették a kutatók. Az adatbázisban csak a dohányzásról sikeresen leszokott emberek adatai szerepeltek.
A testsúlyváltozás mértéke jelentősen szóródott, a dohányzásról leszokott emberek 16 százaléka fogyott, 13 százaléka viszont tíz kilogrammnál is többet szedett fel az első évben.
Szerkesztőségi cikkükben spanyol és ausztrál kutatók azonban azt hangsúlyozták, hogy a dohányzás a korai halálozás vezető oka világszerte, évente mintegy 5,1 millió ember haláláért felelős. "Nagyszámú tanulmány igazolta, hogy a kismértékű túlsúly kevésbé emeli a halálozási kockázatot, mint azt a dohányzás teszi" - emelték ki írásukban a szakemberek.