Meghalt az első lombikbébi édesanyja
Hatvannégy éves korában elhunyt Lesley Brown, a világ első lombikbébijének édesanyja - adta hírül szerdán a BBC.
Lesley Brown az angliai Oldhamben 1978. július 25-én szülte meg lányát, Louise-t. Ő volt az első olyan csecsemő, aki az anya testén kívül megtermékenyített petesejtből fejlődött ki.
A Brown házaspár kilenc éven át próbálkozott a gyermekáldással, mielőtt Lesleynek mesterséges megtermékenyítés nyomán sikerült kihordani és világra hozni lányát. Később egy másik kislánynak is életet adott, Natalie szintén mesterséges megtermékenyítéssel fogant. Lesley Brown még június 6-án hunyt el egy bristoli kórházban. Temetését szerdán tartották Bristolban.
A szervezeten kívüli megtermékenyítés módszerét több mint 10 éven át kutatták az orvosok és biológusok, mielőtt Louise Brown világra jött a Manchesterhez közeli városkában. Megszületésekor az "orvostudomány csodájaként" ünnepelték a 2607 grammos súlyú újszülöttet.
Robert Edwards brit tudós, aki Patrick Steptoe-val együtt dolgozta ki a technikát, 2010-ben orvosi-élettani Nobel-díjat kapott a szervezeten kívüli megtermékenyítés módszerének fejlesztésért. Louise Brown 1978-as megszületése óta az általuk kidolgozott módszernek köszönhetően több mint négymillió gyerek született világszerte ezzel a technikával.