2012. május. 18. 19:17 MTI Utolsó frissítés: 2012. május. 18. 19:18 Plázs

Lemondott a betegszállítók egyesületének elnöke

Lemondott posztjáról Bíró Ferenc, a Mentők és Betegszállítók Egyesületének elnöke pénteken. Bíró Ferenc azt mondta, hogy a következő elnökválasztásig ügyvezető elnökként tevékenykedik az egyesületben. Döntésének okairól nem kívánt beszélni.

Az egyesületük szóvivőjének Duschanek Pétert választották, a jövőben ő nyilatkozik a szervezet kérdéseiben – mondta Bíró Ferenc.

Az Országos Mentőszolgálat vette át január elsejével előbb a megyei határokon átívelő, majd májustól az ország valamennyi betegszállításának irányítását. A Mentők és Betegszállítók Egyesülete többször is felszólalt ezen döntés ellen. Bíró Ferenc közvetlenül a május elsejei átállás előtt azt nyilatkozta, hogy a betegszállító szervezetek és informatikai szakemberek véleménye szerint az új rendszer még nem alkalmas az irányításra, azt még tesztelni kellett volna.

Az átállás ennek ellenére megtörtént. Múlt héten több hír is megjelent arról, hogy a mentőszolgálat irányítása alatt még mindig akadozik a betegszállítás.     

Beneda Attila, az egészségügyi államtitkárság kabinetfőnöke azt közölte: egyetlen egészségügyi szolgáltatótól vagy háziorvostól sem érkezett jelzés, hogy problémák lennének a betegszállítással. Szerinte zavarkeltés folyik, csak azt nem tudni, milyen érdekből. Kitért továbbá arra is: bár kérte, hogy a betegekre tekintettel ne keltsenek pánikot, az MBOE elnöke több körlevelet küldött, amelyben az állt: ahol találnak olyan beteget, akit nem vittek el időben, és hajlandó névvel is nyilatkozni, akkor jelentsék.

Az MBOE múlt pénteki közleményében visszautasította "a zavarkeltés vádjait".

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.