Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Végigsiklunk Európa testén és bepillantunk a szoknyája alá.
Casanova számára a Nyugat budoárja az erotikus kalandjátékok terepasztala volt. De szerinte a kalandjáték nem játék volt, inkább hitvallás. A szabadság és a szabad élvhajhászat kötelesség. A bigott aszketizmus éppolyan kártékony, mint a primitív kéjelgés, nem vagyunk mi sem állatok, sem szentek. Módszere csak intelligens lehet, a művelt ember igényesen építi fel szexmulatságát. Legyen benne humor, szellemes beszélgetés, akrobaták leleménye, választékos szókincs, és az előjátéktól a szakításig terjedő teljes és részletes koreográfia. Aki ehhez nem ért, annak nőjön köröm a fenekére és szakadjon is be.
„Európa pinája”, azaz Velence (eredeti meghatározás: Apollinaire) befogadott minden kikosarazott turistát. Már ha maradt elkölthető pénzük az erotikus kirándulásra. Giacomo Casanova századában a köztársaság számára nem is nagyon maradt más, hiszen kereskedelmi és hajózási büszkesége együtt süllyedt a házakkal. Sebaj, a hempergés kimeríthetetlen fantáziával összeállított termékpalettája tömegesen vonzott frusztrált gazdagokat. Az övön aluli markolászás ujjlenyomatait ma is megtaláljuk a városon, és ezek semmivel sem alantasabb historikus izgalmak, mint egy arezzói freskó. Pontosabban alantasabbak és ezért izgalmasabbak. Úgyhogy, érdemes bejárnunk Velencét a nagy nőcsábász memoárjával a kezünkben.
Tizenegynéhány évesen már gyakorolta a hódítást, de az igazi próbát huszonévesen állta ki Krisztinával, a 17 éves gazdag parasztlánnyal szemben. A vidéki egyszerűséggel, de csinosan öltözött és kozmetikázott lány egy gondolán utazott nagybátyja, a plébános társaságában, amikor Giacomo lefizette az evezőst, hogy rajta kívül más utast már ne engedjen a fedélzetre. Ez a kaland a korai szerény próbálkozások közé tartozott, Casanova még nem lépett be a metropolisi vagányok klubjába. Egyelőre a város határvidékére szorult, itt találkozott Krisztinával, aki éppen elhagyta a velencei szigetcsoportot, hogy hazautazzon Trevisóba. A gondola, amin hárman utaztak, a szárazföld és világváros közötti öböl vizét szelte. A plébános terve szerint a parton kocsira ültek volna.
Ha ma Velencébe érkezünk, ellenkező irányból járjuk be ugyanezt az utat. Vonatunk a hosszú töltésen fut a Santa Lucia pályaudvarra, ami mindjárt az óváros kapujában fogad minket, a Canal Grande partján. Innen bármerre kirándulunk tovább, a főcsatorna kanyargó íve lesz az örök tájékozódási pontunk. De vissza a zsenge kalandhoz.
Casanova a csevegés folyamán ide is oda is elhelyezett egy-egy bókot, ügyesen kicsikarta a lány velencei látogatásának célját – férjet keresett –, majd csavaros szófordulatokkal rávette a lányt, hogy bizonyítsa be: smink nélkül is dögös bukszának számít. Bebizonyította. Jutalomból Giacomo elvitte kártyázni a Szent Márk tér közelébe, a Calle Vallaresso utcába, a Ridottóba, az egyik törzshelyére. Ma is áll, tegyenek fel mindent a pirosra. A lány agyonnyerte magát, így Casanova is megnyugodhatott: az összekártyázott hozománnyal már nem lesz gond férjhez adni, mivel neki – bár ezzel vitte Krisztinát az ágyába – nem volt sok kedve házasodni. A szerencsejáték után már készen állt terve, de azért még egy utolsó szégyentelen búbolás belefért.
A parasztlány meghódítása és lepattintása az etalon Casanova későbbi praktikáihoz és gyengeségeihez. Először is nem volt általános nő-elmélete. Minden egyes választottját egy pillanat alatt felmérte, minden apró vonását és díszét eszébe véste. Szenvedélyesen alkotott tökéletes és egyedi portrét ezekből az imádnivaló apróságokból. Vagyis számára minden nő tökéletes és megismételhetetlen volt. Tökéletesen türelmes udvarlása nem sürgette az első éjszakát, kiváló ritmusérzékkel helyezte el a megfelelő dicséreteket vagy éppen kételykeltő szavakat, hogy végül megkapja a tökéletes örömöt. Miután gólt lőtt, jött az exit stratégia végrehajtása, a lány továbbpasszolása, lehetőleg egy hirtelen menyegzővel. Olyan történetről nem nagyon hallunk, ahol a gyors öröm utáni gyors válás ne kölcsönös egyetértésben történt volna meg. Ami pedig az Életem című, francia nyelven írt memoárját illeti: olvasunk az előjátékról és az utójátékról, de a játékról magáról soha. Álszemérem? Aligha. Jobban érdekelték azok az epizódok, ahol még/már beszélnek a szereplők, amikor érvelnek, sőt művelt szómágiát űznek.
Nagyjából érthető Casanova állandó menekülése a hosszú távú kapcsolatok elől. Édesanyja a velencei előkelőség, Giorgio Baffo szeretőjeként próbált érvényesülni. A viszony békés volt, sőt Casanova és Baffo között kifejezetten barátságos és mentori. Baffo nappal szenátorkodott, éjjel pornográf verseket írogatott, amit az egész város nyálcsorgatva olvasott. A fiatal protézsét szívesen látta a Szent Márk téren emelt 200 éves palotájában. Ma irodaépület, kívül csinos, belül unalmas. Sok vizet nem zavar, elnyomja a tér többi impozáns épülete, mint a Bazilika vagy a Doge Palazzo. Azért csodáljuk meg, ha erre járunk.
A színház hűlt helye, ahol a szülők ripacskodtak, a Szent Márk tértől 10-15 perc sétára esik a San Samuel negyedben. A Canal Grande vonalát érdemes követnünk a tenger felé, hátunk mögött a Sóhajok hídjával, egészen addig, amíg meg nem találjuk a kultúrapártoló Malipiero család palotáját, a Palazzo Malipierot. A bizánci, gótikus és 18. századi klasszikus elemeket keverő épület ma is áll, kertje közvetlenül a főcsatorna vizére nyílik. Nincs filmalkotó, aki ne ilyen kertbe álmodná meg az Othello, a Velencei kalmár vagy bármely kurtizán történetének egy-egy jelenetét.
A befolyásos Malipiero család Bohémiából érkezett, és először bérlőként lakták az épületet, ami megkapta nevüket, miután megvették elődeiktől. Az ambiciózus nemesi família a velencei könyvnyomtatásnak szentelte otthonát, és a környéken, a San Samuel körzetben igyekezett minél több kulturális intézményt emelni. Például színházat és operát, ahol Casanova édesanyja játszott. Kamaszként ezért élvezhette a család vendégszeretetét egészen addig, amíg tizenöt évesen el nem csábította a családfő Alvise Gasparo Malipiero szenátor kedvenc operaénekesét, a 17 éves Theresa Imert. Gasparo rajtakapta a két tinédzsert, akik megnevezhetetlen jógapózban emlékeztették a szenátort örökre elmúlt ifjúságára. Mindkettőt elcsapták a háztól, majd Velencéből is. Theresa a londoni Sohóban szoprán énekesként hatalmas karriert futott be, de erre majd visszatérünk akkor, amikor a birodalmi fővárosba megyünk vendégtapizásra, most jöjjön csak a tanulság: a fiatal Giacomo hűséges házaspárokat aligha láthatott.
Az elkövetkező évek számos kalandja közül a világirodalom kedvence Casanova 28 éves korában játszódik. A legbűnösebb gyönyört élvezte: az apácadöngetést. Két apácáét. Egy időben. Ráadásul az egyik kiskorú volt. És mindkettőnek alliterált a neve, ami a levélírásban, beszélgetésben és más retorikai műfajokban jeleskedő hódító alsó felét további vérbőséggel telíthette.
A szerelmi hármas a tizenéves C. C.-vel kezdődött. Ismét csak egy beígért, de valóra nem váltott házasságról volt szó, amit Caterina Capretta (ha a történészek jól azonosítják be a monogramot) annyira nem is bánt. Mindenesetre egy ideig hitt benne, és a Velence egyik szigetén emelt apácazárdában várta napról napra vőlegénye látogatását, aki derekasan eleget is tett a kérésnek. Caterina végtelen ártatlanságában felhívta Casanova figyelmét a valamivel idősebb, 22 éves M. M. nővérre. Ő minden bizonnyal a moldovai Muresből származó Marina Morosini, akibe Casanova rögtön beleszeretett. Persze Caterinából nem szeretett ki, csak egy kicsit a kolostor falának támasztotta, hogy várjon.
Az M. M.-mel folytatott rendkívül körülményes előjáték, benne számos levélváltás, álarcos-álneves sikátorban osonós találka és gondolás üldözés után végre összeállt az első légyott forgatókönyve. Casanova lefoglalt egy kaszinót – a szó korabeli jelentése “zárt ház” (casa chiusa), vagyis egy olyan a villa, ami diszkrét örömökre szolgált. A barokk pompába öltözött kéjlak egy kis szigetre épült, a hálószobában tükrök, máshol obszcén jelenetekkel díszített csempék voltak. Egy vagyon lehetett, még szakács is járt hozzá.
Miután eligazította a séfet, a találkozóra sietett a város szívébe, a Szent János és Pál tér lovas szobrához. A teret a két apostolnak szentelt bazilika uralja, amely több doge ravatalának adott otthont az után, hogy 1246-ban Jacopo Tiepolo herceg a dominikánus rendnek felajánlotta a területet. Észak felől egy csatorna nyúlik a szigettestbe, közvetlenül a tér mellett fut tovább. Ennek vizén úszott a gondola, amelyből M. M. szállt ki előkelő társasággal. Bár korábban is tudta Casanova, hiszen Marina nem csinált belőle titkot, hogy szeretőként kitartják, de most mégis meglepődött. François-Joachim de Pierre de Bernis, francia nemes kísérte, aki a történet évében már két éve nagykövet, 1744-től a Francia Akadémia tagja, kardinális és államférfi. És meleg. Ő a történet perverztatája. Először megnyugtatta a 10 évvel fiatalabb, 28 éves Casanovát, hogy helyesli mindazt, ami éppen történik, majd elkísérte a fiatalokat és innentől kezdve a fal mögül kukkolt. A valóságshow akkor vált teljessé, amikor Caterina is csatlakozott.
És akkor még egy kaland. Időben az első, de térben a legtávolabbi, Velencén kívül esik. Casanovát 19 évesen már egy halom karrierbukáson túl (először jogászként, másodszor prédikátorként vallot kudarcot) titkári munkára protezsálta édesanyja a lengyel királynő segítségével. Hogy munkahelyét elérje, Anconán keresztül utazott Dél-Olaszország felé, de a várost elérte a járvány, és Luigi Vanvitelli 12 évvel korábban épített erődítményében, a Lazarettóban ragadt.
A név nem túl képzeletgazdag: a bibliai Lázár neve nyomán minden olyan karanténnak szánt épületet lazarettónak neveztek, ahol vagy a betegeket különítették el, vagy azok zárkóztak be, akik a járványok elől menekültek. Az anconai erődítménynél az utóbbi érvényesült, hiszen a helyőrség számíthatott arra, hogy a kikötőbe befutó hajók bármelyikének fedélzetéről távoli vidékekről származó fertőzést hozznak magukkal a matrózok. Casanova majd elpusztult unalmában. A város ma is sivár, nincs sok látnivaló, de ha már unjuk az észak-olasz tanösvényeket, bazilikákat, boltíveket és freskókat, két nap henyélésre, padonülős tengerbámulásra, vagy stégen zselátózásra tökéletesen megfelel.
Hősünk, aki még csak 19 éves volt, a görög rabszolganővel töltötte az idejét. Illetve töltötte volna, ha nem áll útjába a legszigorúbb vesztegzár, ami még azt sem engedte meg, hogy szobáját elhagyja. A másik akadály a rabszolganő török gazdája volt. A kéjsóvár lelemény azonban mindig utat tör magának, és a kiéhezett fiatalok megtalálták a megoldást. A görög lány az udvaron hagyott bálákból épített magának emelvényt, hogy elérje Casanova erkélyét. Éjszaka kiosont, felkapaszkodott, közben Giacomo az erkélyt bekerítő palánkon rést ütött. Első éjjel az ügyetlen nyúlkálásé, a második már a heves tiniszexé volt. Sajnos, a történelem ismétli magát, az egyik őr rajtakapta a fiatalokat, és Casanova kénytelen volt továbbutazni. Az utazás szabadság. A büntetlen bűn is szabadság.
