2012. március. 19. 18:09 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. március. 19. 18:03 Plázs

Újabb kutatás mutatta ki, milyen betegségeket okozhat a vörös hús

Egy friss kutatás szerint a vörös hús fogyasztása megrövidíti a várható élettartamot, emellett növeli a rák és a szívbetegségek kockázatát is.

A kutatás szerint vöröshúst fogyasztani nem kevésbé egészségtelen, mint arzénos vizet inni – írja a Daily Mail. A kutatás a japán embereket hozza fel példaként, akik köztudottan hosszabb életnek örvendhetnek, a világ legidősebb embere közülük kerülnek ki. Persze a hosszabb életre is megvan a magyarázat a kutatók szerint, mégpedig az, hogy jóval egészségesebben étkeznek – rengeteg nyers hal és rizs –, mint a világ más részein élők. És persze kevesebb is az elhízott ember Japánban, az Egyesült Államokhot és Nagy-Britanniához képest mindenképpen.

 A Harvard Medical School kutatói 120 ezer – 80 ezer nő és 40 ezer férfi – ember táplálkozását tanulmányozta. Arra a következtetésre jutottak, hogy aki gyakran fogyaszt steaket, az növeli a rák és szívbetegség kockázatát. Azaz, napi egy extra adag vörös hús fogyasztása 18 százalékkal növelte a szív- és érrendszeri megbetegedések, illetve 10 százalékkal a rák által okozott halálesetek számát. A feldolgozott hústermékek, mint például a kolbász vagy a hamurgerhús pedig még rosszabbul vizsgáztak.

Az ilyen termékek fogyasztása tehát egyértelműen magában hordozza e betegségek kockázatát, ami a vörös húsban található telített zsírral, és a feldolgozott hústermékek gyártása során alkalmazott nátriummal magyarázhatók, legalábbis a kutatók feltételezése szerint.

Victoria Taylor, brit dietetikus szerint azonban a vörös hús továbbra is része maradhat a kiegyensúlyozott étrendnek, csak érdemes vékonyabb szeleteket fogyasztani, illetve egészségesebb módon – például grillezve – elkészíteni. A sonkát, virslit pedig időnként helyettesítsük hallal, illetve csirkével.  

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.