2012. február. 03. 10:23 MTI Utolsó frissítés: 2012. február. 03. 10:22 Plázs

Marihuánás gyógyszereket árusíthatnának Csehországban

Marihuána alapú gyógyszereket tesznek hozzáférhetővé Csehországban. A szükséges törvénymódosítást, amely engedélyezné a kender egészségügyi kihasználását, pénteken nyújtották be a cseh képviselőház elé.

A gyógyszerek előállításához szükséges vadkendert állami engedély alapján termeszthetnék a kiválasztott termelők, maga a gyógyszer kizárólag orvosi vényre lenne kapható. A gyógyszereket és a felhasználókat egyaránt regisztrálni fogják. "Ez nem jelenti a marihuána legalizálásáét" - mondta újságíróknak Pavel Bém polgári demokrata (ODS) képviselő, a törvénymódosítás egyik előterjesztője. A javaslatot az összes képviselőházi párt támogatta. 

A marihuána alapú gyógyszerek engedélyezett gyártásának és felhasználásának szabályait szakértői bizottság készítette elő, amelyben munkájában orvosok, gyógyszerészek, kábítószerrel foglalkozó szakértők, rendőrségi szakértők, valamint az érintett minisztériumok és a parlament képviselői vettek részt. A megoldás érdekében számos törvényt kell módosítani. 

A marihuána alapú gyógyszereket cseh szakértők szerint egyebek között reuma, HIV-fertőzés, epilepszia, Parkinson-kór és több más betegség gyógyításánál fogják alkalmazni.

A gyógyszerekhez elektronikus vény birtokában lehet majd hozzájutni, a vényt csak szakorvos írhatja fel. A nyilvántartásból kiderül, melyik orvos írta fel a gyógyszert, melyik beteg mikor és mennyi gyógyszert kapott. A marihuána alapú gyógyszerek 18 éven aluli személyeknek nem lesznek kiadhatók.

A vadkender termesztésére, illetve behozatalára szóló engedélyeket az állami gyógyszerintézet adja ki. "Azzal számolunk, hogy legfeljebb tíz licencet adunk ki" - közölte Jindrích Voboril, nemzeti drogellenes koordinátor. A vadkender házilagos termesztését ezután sem engedélyezik. A szakbizottság részletesen rögzítette azokat a feltételeket is, amelyeket a termesztőknek teljesíteniük kell. Mindez szigorú állami felügyelet alatt fog zajlani. 

A marihuána alapú gyógyszereket a páciensek ingyen vagy jelképes áron fogják kapni, az árat a betegbiztosító pénztárak fogják téríteni. 

Miroslava Nemcová, a képviselőház elnöke szerint a törvénytervezetet előbb a kormány fogja megtárgyalni, és márciusban kerülhet a parlament elé. Elfogadására a nyári hónapok folyamán lehet számítani. "Amennyiben nem történik semmi váratlan, a marihuána alapú gyógyszerek valószínűleg egy év múlva, tehát 2013 elején lesznek hozzáférhetőek Csehországban" - jelentette ki Nemcová.

Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.