Egy-egy apró jutalommal - például matricával - rá lehet venni a három-négyéves gyerekeket, hogy megegyék a korábban elutasított zöldségféléket - állapították meg táplálkozáskutatók.
A szóbeli biztatás, dicséret nem elegendő, a kis jutalmak azonban biztosan megteszik hatásukat - hangsúlyozták az American Journal of Clinical Nutrion című folyóiratban közzétett tanulmány szerzői.
A University College London kutatói azt javasolták, hogy a szülők naponta adjanak valami apróságot a kicsiknek, hogy megkóstolják a "nemszeretem" zöldségeket. Egyszerre nem kell sokat kínálni, a jutalomért eleinte elég csak egy körömhegynyit megízlelniük. Pár hét alatt az így jutalmazott három-négyéves gyerekek véleménye megváltozik a zöldségekről, és magasabb "osztályzatot" adnak azoknak. Ráadásul hajlandóak lesznek több zöldségfélét is kipróbálni a répától a zelleren át a káposztáig - mutatták ki a laboratóriumi vizsgálatok.
A kutatáshoz találomra kiválasztott több száz amerikai család segítségét kérték. Három csoportra osztották a vállalkozókat. Az elsőben matricával jutalmazták a szülők, ha a gyerek megkóstolta a zöldséget. A másodikban szóbeli dicséretet kaptak a gyerekek az ízlelgetésért, a harmadikban pedig semmiféle "promóciós technikát" nem vetettek be a szülők a zöldség népszerűsítésére.
A matricás csoportban a szülők 12 napon át jutalmazták a gyerekeket a kóstolásért. A kezdeti átlagos 5 grammos próbától végül napi 10 gramm zöldség elfogyasztásáig jutottak el. A három hónappal későbbi ellenőrzéskor ez a csoport továbbra is hajlandó volt több zöldséget enni.
A vizsgálatban részt vevő tudósok szerint a "nagyon ügyes vagy"-féle szóbeli jutalomnak valószínűleg azért nem lehetett foganatja, mert a szülők szájából nem hangzott elég őszintén.