2011. október. 12. 11:24 Medipress Utolsó frissítés: 2011. október. 12. 12:20 Plázs

Halott nő méhét kapta meg egy török asszony

Derya Sert az első nő, aki halott donortól kapott méhet, ezzel esélye nyílt arra is, hogy hamarosan gyermeke lehessen.

A műtétet a törökországi Akdeniz Egyetemi Kórházban végezték el még augusztus 9-én. A páciens a 21 éves Derya Sert, aki – ahogy minden ötezredik nő – méh nélkül született. „Keveredik bennem a boldogság és az izgalom. Ha isten is úgy akarja, hamarosan a karomban tarthatom a saját gyermekemet” – mondta el a páciens. Az operáció után ugyan érzett kis fájdalmat, ám saját bevallása szerint ettől egyáltalán nem félt, amikor vállalkozott a műtétre.

Nem ez az első méhátültető műtét a világon. 2000-ben Szaúd-Arábiában már végeztek ilyen beavatkozást, ám akkor élő donor közreműködésével. Az operáció akkor nem sikerült, a szervet 99 nap elteltével súlyos véralvadás miatt el kellett távolítani.

„Az élő donor hátrány” – véli Omer Ozkan, a mostani műtétet végző orvoscsoport tagja. „Túl rövidek voltak az erek, így nem tudták megfelelően megtartani a méhet” – tette hozzá Munire Erma Akarn nőgyógyász. Az orvosok reménykednek, hogy ezeket a problémákat most legyőzték. A halott donor méhe körül el tudták távolítani a nagyobb szöveteket, így pontosan be tudták illeszteni a testbe. Ráadául, az eltelt néhány évben a kilökődést gátló gyógyszerek is fejlettebbek lettek.

A teljes siker kommunikálása azonban még várat magára. „Akkor lehetünk végképp nyugodtak, ha a nő kihordta a gyermekét. Most annak örülünk, hogy a szövetek élnek” – mondta el Ozkan. Még legalább hat hónapnak kell eltelnie, hogy megpróbálozzanak a mesterséges megtermékenyítéssel. A várandósság alatt pedig további komplikációk – rendellenes növekedés, koraszülés – is elképzelhetőek a szedett gyógyszerek miatt.

Az érintettek mindketten fiatalok, így jó esélyük van arra, hogy hamarosan saját gyermekük lehessen. Az orvosok azonban azt javasolják, hogy a baba születése után távolítsák el az idegen méhet, hacsak nem szeretnének több gyermeket.

A törökországi intézményen kívül még egy amerikai és egy svéd kórházban kutatják a méhátültetés lehetőségeit.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.