Plázs MTI 2011. október. 07. 16:06

Jövő csütörtökön egyeztet az államtitkár a kórházvezetőkkel

Az egészségügyi államtitkár jövő csütörtökön az összes kórházigazgatóval egyeztet, majd a megyei egészségügyi intézmények vezetőit külön is tájékoztatja a folyamatban lévő szerkezetátalakításról. Az állami felelősségvállalás jogi hátterének kialakításáról, az átvétel technikai folyamatáról, a szerkezetátalakítás szakmai kérdéseiről, valamint a menedzsment szerződéseiről konzultálnak majd – mondta Szócska Miklós.

A Magyar Nemzet pénteken arról írt, hogy megszűnne a munkaviszonya az államhoz kerülő kórházak és szakrendelők főigazgatóinak, valamint gazdasági vezetőinek. A lap ugyanakkor hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy minden poszton biztos a személycsere, valószínűleg lesznek olyan intézményvezetők, akikre a későbbiekben is számítanak.

Szócska Miklós erre úgy reagált: mindenki munkájára számítanak, de a tulajdonosváltással egyúttal általános tisztújítás is lesz az intézményekben. Ennek során "nem lesz boszorkányüldözés", de ez egy jó lehetőség például azok esetében, akik az elmúlt időszakban nem gazdaságosan, nem felelős vezetőként irányították intézményüket. Emellett viszont a jól dolgozó vezetőket megerősítik pozíciójukban – mondta az államtitkár.

A fővárosi intézmények átadás-átvétele kapcsán azt mondta: "töretlen az együttműködés" Tarlós István főpolgármester és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium között, és amint a jogszabályok megszületnek, aláírják a megállapodást.

Túry Gergely

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn – a közgyűlési elnökökkel kötött megállapodás után – jelentette be, hogy jövő év január 1-jétől az állam átveszi a megyei önkormányzati intézményeket, és vele együtt a megyei közgyűléseknél eddig felhalmozódott körülbelül 180 milliárd forint adósságot, amelynek rendezéséről, esetleges átütemezéséről tárgyalások kezdődnek a bankokkal.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium csütörtökön azt közölte: a KIM és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a meglévő adataik alapján felmérte az átadás által érintett intézményi kört. Ennek alapján országosan 739 intézmény lehet érintett, ebből 30 egészségügyi, 475 közoktatási, 132 szociális, gyermekvédelmi és ifjúsági, 77 közművelődési és 25 egyéb intézmény.

"Az átadás részleteit rendezni hivatott jogszabályok előkészítése keretében folyamatos a konzultáció a felek között az átadandó intézményi kör, személyi állomány, költségvetési források tekintetében" – közölte a minisztérium.