Plázs MTI 2011. július. 22. 07:49

Ne féljen a repüléstől, a kórház kockázatosabb

Évente több millió ember hal meg orvosi hibáktól, a betegségek kezelésével kapcsolatos fertőzésektől, és ezért kockázatosabb egy kórházi tartózkodás, mint a repülés - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által közzétett adatokból.

"Ha bármely országban holnap kórházba kerülne az ember, 1:10 lenne az aránya annak, hogy a kezelésébe valamilyen hiba csúszik, és 1:300 lenne az aránya annak, hogy meghal egy ilyen hiba miatt. Ezt összevethetjük azzal, hogy egy a 10 millióhoz az esélye annak, hogy valaki repülőszerencsétlenségben veszti életét" - hangoztatta csütörtöki genfi sajtóértekezletén Lian Donaldson, a WHO új betegbiztonsági képviselője.

Ez jól mutatja azt, hogy még sok a javítanivaló az egészségügyi ellátáson világszerte - tette hozzá Donaldson, aki korábban Anglia tisztifőorvosa volt. A WHO adatai szerint minden 100 kórházi betegből a fejlett országokban hét, a fejlődőkben 10 legkevesebb egy fertőzést elkap kórházi ellátása során. Minél tovább marad egy beteg az intenzív osztályon, annál nagyobb a kockázata valamilyen fertőzés megszerzésének. Az olyan orvosi eszközök, mint a katéterek és a lélegeztetők a fertőzések melegágyai.

Túry Gergely

Az Egyesült Államokban évente 1,7 millióan betegszenek meg különféle fertőzések következtében a kórházakban, ami százezer halálesethez vezet. Ez az arány sokkal magasabb az európai adatoknál: 4,5 millió fertőzés nyomán évente 37 ezren halnak meg az európai kórházakban a WHO adatai szerint.

"Az orvosi ellátás magas kockázattal jár, mivel a modern orvosi ellátás  gyorsléptékű, nagy feszültséggel kísért környezetben zajlik, ahol sok ember vesz részt, rengeteg bonyolult technológiát alkalmazva - fejtegette Donaldson. A fertőzések mintegy 50 százaléka megelőzhető lenne, ha az egészségügyi ellátásban dolgozók szappannal mosnának kezet, vagy alkoholalapú kézmosót használnának a betegek ellátása előtt.