2011. június. 30. 20:30 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. július. 01. 11:11 Plázs

Egyiptomi magvak okozhatták a hasmenésjárványt

Szennyezett egyiptomi görögszénamag lehet a forrása az eddig több halálos áldozatot is követelő E. coli járványnak – írja az AP.

Egyiptomból származó görögszénamagok állhatnak a májusban kitört német hasmenésjárvány – eddig 49 halottról és 4 ezer fertőzöttől tudnak – mögött, legalábbis az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ legújabb jelentése szerint. A fertőzés azóta Franciaországban is megjelent, ott eddig csak néhány embert betegített meg. De a legrosszabb, amitől az egészségügyi szakértők is tartanak, hogy a fertőzött magok más országokba is eljuthattak.

Csütörtökön a francia nemzeti laboratórium azt közölte, hogy a Bordeaux-ban kimutatott E. coli törzs, amely15 embert betegített meg, genetikailag hasonló, mint a Németországban talált baktérium. Ez pedig azt a gyanút erősíti, hogy közös lehet a fertőzés forrása, ám a konkrét bizonyítékok még mindig hiányoznak. A Magyarországon nem annyira ismert görögszénát gyógynövényként használják, és csíráztatásra is kiváló – nem meglepő tehát, hogy ez lehet a főbűnös. Mert ha szennyezett a csíráztatáshoz használt mag, a nyert hajtás is az lesz, amit ráadásul többnyire nyersen fogyasztanak.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ legújabb jelentése szerint ugyanis a német járványt az Egyiptomból behozott magok okozták, Franciaországba Nagy-Britannián keresztül került a növény, amit 2010-ben hoztak be Egyiptomból. Az angol Thompson and Morgan elismerte, hogy hoztak be Egyiptomból ilyen magokat, és azt is közölték, hogy csak francia mezőgazdasági termelőknek adtak tovább belőle.

Az európai hatóságok arra kérik Németországot és Franciaországot, derítsék ki minél előbb, hová érkezhetett a szállítmányból. Elképzelhető, hogy más országokba is érkezett a fertőzött magokból, így nem kizárt, hogy újabb járványok törnek ki.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.