Plázs MTI 2011. május. 30. 15:21

ÁNTSZ a német hasmenésről: az eddigi leletek negatívak itthon

Hétfőig nyolc olyan beteget jelentettek az Országos Epidemiológiai Központban (OEK), akiknél felvetődött a németországi hasmenésjárvány gyanúja - jelentette be Szabó Enikő helyettes országos tiszti főorvos hétfőn budapesti sajtótájékoztatón.

MTI/EPA
Elmondása szerint a nyolcból öt minta negatív lett, három esetben még nincsenek meg a mikrobiológiai vizsgálatok eredményei. Hozzátette: a betegeknek csak hasmenéses tüneteik vannak, szövődményeik nincsenek. Mindannyian otthon vannak, kórházi ápolásukra nincs szükség. Szabó Enikő ezúttal is felhívta a figyelmet a rendszeres kézmosás fontosságára, továbbá arra, hogy a zöldségféléket fogyasztás előtt nem elegendő alaposan megmosni, meg is kell hámozni. Melles Márta, az OEK főigazgató főorvosa kiemelte: a baktérium kis mennyiségben is súlyos fertőzést okoz.

 

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.