2011. március. 19. 15:49 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 19. 16:02 Plázs

A korábbi egészségügyi modellt terjeszti a közgyűlés elé a fővárosi MSZP

Azért nyújtják be a korábbi, a kórházak integrációjára épülő modellt, hogy segítsenek a város vezetőinek "kimozdulni" a döntésképtelen helyzetből.

A fővárosi MSZP változatlan formában terjeszti az áprilisi közgyűlés elé a budapesti egészségügyi modellt, amelyet az előző városvezetés idején a szocialisták mellett még a Fidesz-KDNP képviselői is támogattak - közölte Horváth Csaba frakcióvezető szombaton újságírókkal.

Az ellenzéki politikus azután tartott sajtótájékoztatót, hogy délelőtt részt vett a fővárosi MSZP által szervezett egészségügyi kerekasztal-beszélgetésen. Horváth Csaba úgy fogalmazott, azért nyújtják be a korábbi, a kórházak integrációjára épülő modellt, hogy segítsenek a város vezetőinek "kimozdulni" a döntésképtelen helyzetből.

Emlékeztetett arra, hogy a Fővárosi Közgyűlés az őszi önkormányzati választások után a korábbi, konszenzusos modelljavaslatot levette a napirendről, ám új koncepciót az új városvezetés azóta sem tett le az asztalra. A fórumon és a sajtótájékoztatón is részt vevő Havas Szófia fővárosi szocialista egészségpolitikus szerint az egészségügy átalakításával kapcsolatban "hatalmi harcok dúlják fel" a Fidesz fővárosi és országgyűlési frakcióját is.

Horváth Csaba azt mondta, egy év kormányzás és fél év önkormányzati vezetés után még mindig nem lehet tisztán látni, mit akar tenni a Fidesz a fővárosi egészségügyi intézményekkel. Úgy látja - tette hozzá -, hogy a városvezetés megosztott: egy része az integrált budapesti modellt támogatja, egy másik része pedig azt szeretné elérni, hogy az egészségügyi ellátórendszert adják át az államnak.

A szocialista politikus azt kérte a városvezetéstől, "fejezze be az ötletelést", és kezdje el a korábban elfogadott modell kiépítését. Horváth Csaba kérdésre nem árulta el, kik vettek részt a fórumon, de jelezte: kórházigazgatók és több egészségügyi szervezet képviselői is megjelentek. Mint mondta, nem akarja kitenni őket annak, hogy elveszítsék a munkájukat.