A tervek szerint nyáron indul majd el az LV Air nevet viselő légitársaság új szolgáltatása, amelynek köszönhetően New...
A tervek szerint nyáron indul majd el az LV Air nevet viselő légitársaság új szolgáltatása, amelynek köszönhetően New Yorkból már akár napi négyszer is el lehet majd repülni Las Vegasba, természetesen luxus körülmények között. A Boeing 767-es gépek fedélzetén különleges hangulat, kellemes bárzene, a kaszinók látványvilágát idéző stílusjegyek, ággyá alakítható kényelmes ülések, saját monitorok és használható iPadek várják az játékos kedvű utazóközönséget.
Sean Smith, az LV Air alapítója merész vállalkozásba kezdett, hiszen Vegasba el lehet jutni olcsóbban is (főleg fapados járatokkal), de a vállalkozó szerint ez a hangulat olyan élményt nyújt az utasoknak, amiért megéri majd az LV Air szolgáltatását választani. Ráadásul New York tehetős rétegének jól jöhet az a szolgáltatás, hogy otthonából egyenesen és gyorsan az egyik kaszinó előterébe viszik, és ezt a lehető legszabadabb időbeosztásban (napi négy non-stop közvetlen járat esetén ez már valószínűleg könnyen megoldható). Ráadásul a becsekkolást a szállodák recepcióján is el lehet intézni, így tényleg tökéletes kényelmet biztosít az új közlekedési forma a két nagyváros között.
Tavaly 37,3 millió ember fordult meg Vegasban, így Smith ötlete nem teljesen reménytelen. Bár több szakértő szerint is üzleti öngyilkosság egy csak első osztályt üzemeltető luxus járatot indítani a szerencsejátékok fővárosába, hiszen eleve szinte óránként landol egy gép Las Vegas repülőterén (összesen hét légitársaság indít ide járatokat, és ezek sincsenek tele), az LV Air alapítója bízik abban, hogy akadnak olyanok, akik szeretnének megfelelő körülmények között utazni és közben egy különleges hangulatú gépen ráhangolódni a játékra.
Ugyanis az LV Air gépei jóval érdekesebbek és hangulatosabbak lehetnek, mint egy bérelhető magángép (és persze olcsóbbak is), ráadásul New York tehetősebb rétege pont a megfelelő célcsoport egy ilyen vállalkozás indításához, hiszen ők nem a névtelenségbe burkolózó, különtermekben játszó milliárdosok, sem a hawaii mintás ingben félkarú rablót rángató turisták. Smith szerint pontosan ezért van szükség az LV Air szolgáltatására, de csak nyáron tudhatjuk meg, mennyire helytálló ez az állítás.
Az első járatokon mindössze 18 hely lesz, de a tervek szerint ez a szám hamarosan megduplázódhat. Természetesen ehhez az kell, hogy a légitársaság szerződést tudjon kötni a nagyobb kaszinókkal és szállodákkal, így közvetlenül szállítaná az ügyfeleket a legjobb árakat és körülményeket ígérő helyre, így a részesedésből hamar tovább nőhetne a vállalkozás. A repülők kaszinós hangulata mellé egyébként Las Vegas konyhája is dukál (már amennyiben ez ténylegesen meghatározható fogalom), a járatokon ugyanis a helyi szállodák séfjeinek előre elkészített ételeit szolgálják majd fel repülés közben - legalábbis a tervek szerint.
„Az a cél, hogy minden járaton az összes hely tele legyen idővel” – mondja Sean Smith – „ A városnak szüksége van erre”. Hogy ez a város New York vagy Las Vegas, azt már nem tudjuk meg.
-BK-