Talán meglepő célpont télen, de éppen az adja különlegességét, hogy nem egy igazán meleg, trópusi hely, ahol a...
Talán meglepő célpont télen, de éppen az adja különlegességét, hogy nem egy igazán meleg, trópusi hely, ahol a forróság nem kedvez az aktív pihenésnek és a kulturális érdeklődés kielégítésének. Rodosz természetesen nyáron valódi trópusi paradicsom, de ilyenkor tökéletesen alkalmas a számtalan látnivaló felfedezésére. Amikor körbekérdeztük ismerőseinket arról, milyen görögországi helyet javasolnak meglátogatni (mert még sosem jártunk ott és mindenképpen el akartunk jutni oda), egybehangzóan - még a görög szülőkkel rendelkezők is - Rodoszt javasolták.
A hosszúkás sziget az Égei-tenger déli részén található, közepén egy hegyvonulat húzódik, partjait körben pedig szebbnél szebb üdülővárosok övezik. Repülőtere, a Diagórasz az idegenforgalmi szezonban az Égei-tenger legforgalmasabb repülőtere, számtalan charterjárat indul ide Európa sok városából. Mi két órás út után érkeztünk meg Budapestről, és tökéletes volt a fogadtatás. Már maga a reptér is nagyon barátságos hely, de onnan kilépve azonnal megfog a hangulat: tenger és hegyek, napsütés és meleg szél.
Mindenekelőtt a sziget északi csücskében fekvő Rodosz városról kell szót ejtenünk, melynek teljes óvárosa a világörökség része, és mint ilyen, Európa legnagyobb középkori műemlékegyüttese. Nem túlzás azt mondani, hogy lélegzetelállító. A középkori várfalak között, boltívek alatt és csorba lépcsők felett hatalmas bazár és piac nyüzsög, Rodosz kincseivel roskadásig tele: míg az ember az illóolajokkal és fűszerekkel illatosított igazi olivaszappanok, különleges üvegű olivaolajok, ezüst- és aranyékszerek, finom borok, kelmék és a kecskesajtok között válogat, megkínálják egy rodoszi specialitással, a kávés ouzo-val, és nem ritka a magyar szó sem. Sok rodoszi ismeri a magyarokat, fővárosunkat, borainkat és olyannal is találkoztunk, aki Budapestre járt egyetemre és bizony jól beszéli nyelvünket.
Az óváros tényleg megkapó látvány: minden kanyargó utcája szürke tengeri kaviccsal kirakva, a házak előtt gyakran mintákkal és a karcsú minaretek, árnyas árkádok, virágos és pálmás kertek, nyitott emeleteken illatozó tavernák között macskák sétálnak. Falának kapuján kilépve azonnal a tengerhez jutunk, a hatalmas, nyüzsgő kikötőhöz, melynek a sziget annyit köszönhet történelmében. Rodosz újvárosi részében található a bevásárló negyed, ahol az összes európai nagyvárosban megtalálható márka üzletei sorakoznak és az új mór stílusú piac, közvetlenül a Mandraki-kikötőben ringatózó luxusyachtok mellett.
Itt helyben is vagyunk, hiszen a világ hét csodájának (hatodikként számon tartott) egyike állt itt: a rodosszi kolosszus, melynek helyét ma két oszlopon álló bronz szarvasszobor jelzi (amelyek rendszeresen visszaköszönnek a bazárok hógömbjeiben is). A kolosszus Héliosz isten hatalmas szobra volt a kikötő bejáratánál (egy-egy lábával a kikötő két partján állva terpeszben) és egy, még időszámításunk előtt a szigetet sújtó földrengés döntötte romba.
Rodosz város felfedezésére bizony nem elég egy nap, mi is vissza-visszatértünk robogónkkal, melyet már 15 €-tól lehet kölcsönözni egy napra (tele tankkal, ráadásul rendkívül gyors ügyintézéssel, főleg, ha bankkártyával fizet az ember), és bár kitűnő a buszos közlekedés is (állítólag jobb, mint a többi görög szigeten) Rodosz városai között, a motorosoknak hatalmas parkolók és figyelmes autósok segítenek. Nem csak robogót, hanem autót is nagyon könnyű bérelni, a partot övező számtalan szálloda egyikében, vagy a szinte egymást érő kölcsönzők valamelyikében kényelmesen válogathatunk a kínálatból. Mi egy vadonatúj autót kaptunk 66 €-ért egy napra, ez középárnak számít a rodoszi autóbérlésben.
A sziget északi csúcsából indultunk el végig a keleti parton, de első állomásunk az egészen más természeti környezetben, fás, patakos, hűs erdőben található Pillangó-völgy volt. Ezt a látványosságot egyetlen pillangófaj teszi különlegessé, a csíkos medvelepke, mely nyaranta gyűlik össze ebben a kis völgyben (egy itt élő fa nedve csábítja ide őket), színesre festve csokoládé-fehér szárnyaikkal a fákat és sziklákat.
A völgy bejárása után végigsétáltunk a bazársoron a pillangós szuvenírek között és megittunk egy kávét az egyik tavernában, majd továbbhajtottunk az ősi Kamiros romjaihoz. Mivel a tenger felé lejtő hegyek aljában fekvő város falait eltemették a lecsúszó földtömegek, Kamiros elrendezése teljesen megmaradt és ma megtekinthető: a lakóházak, a szentély, a dór templom, az áldozati terület, lépcsők és az ókori fal, mindezek hátterében pedig a fenséges tenger. A nyüzsgő görög élet után itt történelmi nyugalomban és csendben nézelődtünk. Innen néhány kilométerre a ragyogó fehérre meszelt házairól ismert Kritiniában álltunk meg, az apró, tengerre néző főtér tavernájában ebédeltünk, buja fák és asztalunk körül sündörgő macskák között.
Továbbhaladva a part mentén (dél felé) az olajfák között, legközelebb a monolithosi keresztes fellegvárnál álltunk meg. A bámulatos keresztes lovagi kastély bevehetetlen erőd volt a hegycsúcson, de ma már - örömünkre - autóút és végül lépcsősor vezet fel hozzá. Fentről lélegzetelállító kilátás nyílik a tenger szigeteire és Rodosz tájaira. A sziget déli csücskén átautózva, már a keleti parton haladva következő állomásunk a nagyon várt Lindosz volt. A tengeröbölben lévő kikötője fölé magasodó hegyoldalban messziről látni Lindosz jellegzetes, hófehér épületeit, melyek között öszvéreken lehet végigbaktatni, fel a fellegvárig. A falu nagyon kedvelt üdülőhely, az 1960-as és ’70-es években sok zenész, művész és író vásárolt itt magának telket. A keskeny, macskaköves utcák labirintusában szőlőtőkék adnak árnyékot, a bazársor itt is színes portékákkal, sülő húsok illatával és fenséges édességekkel vár.
Ezután a helyiek javaslatára legközelebb a Tsambika öblöt és kolostort néztük meg, mely utóbbit Szűz Mária tiszteletére építettek és egy XI. századi ikon található benne. A monda szerint a termékenység jegyében - ha már minden remény elveszett - szeptember 8-án el kell ide zarándokolnia a pároknak és biztosan sikerrel járnak. Mindenesetre sok kislányt hívnak Rodoszon Tsambikának és sok fiút Tsambikosnak, ez jelenthet valamit.
A nap végén, már majdnem a sziget északi csücskébe érkezve megálltunk Falirakiban, a híres üdülővárosban, ami azt nyújtja, amit el is várunk egy tengerparti pihenőhelytől: szállodák sora a pálmás tengerparton, éttermek, tavernák, üzletek és szórakozóhelyek lépten-nyomon. A vízi sportok rajongói az elképzelhető összes vízi aktivitással élhetnek itt, a strand hosszú és széles, ráadásul Görögország leghosszabb csúszdája is az egyik itteni szállodában található.
Mielőtt estefelé visszaérkeztünk volna Rodosz városába, még útba ejtettük a thermes kalitheasi gyógyfürdőket. Az itt fellelhető, ásványi anyagokban gazdag gyógyforrásokat már Hippokratész is ajánlotta ízületi bántalmakra. Az 1920-as években olaszok építették újjá a fürdőket mór pavilonokkal, márványoszlopokkal és parkkal, melyeknek szépsége és pompája némileg megkopott már. Strandja rendkívül zsúfolt a nyári hónapokban, de ilyenkor is bőven akad vendég a fürdőkben.
Ami az étkezéseket illeti, talán senki sem csodálkozik azon, hogy Rodoszon egymást érik az éttermek, tavernák, kávézók, pubok és bárok, akár közvetlenül a parton, akár az óváros egy középkori épületének tetején találhatóak. A menü nagyjából mindenhol ugyanaz: rengeteg halétel, a tenger friss gyümölcsei, grillhúsok és saláták (rendkívüli örömünkre extra adag fetasajttal), gyümölcsök és persze a klasszikus hamburger, fish and chips, sült krumpli és hot dog is kapható, a gyrosról nem is beszélve. Nyáron persze sokkal több az utcai árus, de télen is nyitva tart pár kellemes étterem és kávézó, ahol nagyokat ehet az ember.
Ha mindezek ellenére úgy érezzük, Rodosz nem tartogat elég látnivalót ott-tartózkodásunk idejére, könnyen, komppal átjuthatunk Törökországba (elsősorban vásárolni hajóznak át a turisták), de arra figyeljünk, hogy vízum szükséges.
-mia-