2010. november. 25. 13:48 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. november. 25. 14:07 Plázs

Amiről a nők nem beszélnek: erőszakos közösülés

A nők áldozattá válásának leggyakoribb színtere a családi környezet. Ám még mindig csak a töredéke derül ki az otthon elkövetett erőszakos cselekedeteknek. November 25. a nők elleni erőszak világnapja.

"Az emberek sok időt töltenek családi környezetben, így itt több lehetőség adódik a bántalmazásra" – mondta a hvg.hu-nak Baktay Miklós párkapcsolati terapeuta, hozzátéve: előfordul, hogy sorozatos apró lépések vezetnek az erőszakhoz, szinte észrevétlenül sodródnak bele a családtagok. Mivel a társadalomban megvannak a komoly erőszakgátlások – börtönbüntetés, kirekesztés – a családon belüli erőszakot alkalmazók jól tudják, amit tesznek, nem helyes. Általában küzdenek is ellene, sőt, sok esetben meglepődnek, hogyan voltak képesek erre. „Olyan ez, mint amikor a hóban elakadt autónkkal apró mozdulatokkal igyekszünk ösvényt taposni, így alakulhat ki a bántalmazáson keresztül az erőszakhoz vezető út is” – fogalmazott a párkapcsolati terapeuta. (Fontos megjegyezni, hogy a bántalmazás és az erőszak között az a különbség, hogy utóbbi esetében fizikai tettlegesség is végbemegy – ez szolgál később látlelet formájában az ügyvédek számára könnyen felhasználható bizonyítékként.)

Testi sértés. Négy fal között marad?
Flickr (Creative Commons)

A nők leginkább olyan bűncselekmények áldozatává válnak, amelyeknél az elkövető a sértett gyengébb fizikai, pszichikai adottságát, függő helyzetét, nemiségét használja ki, feltételezve, hogy kisebb ellenállásba ütközik – áll a rendőrség az áldozati jogok érvényesüléséről, az áldozatvédelem helyzetéről szóló legutóbbi jelentésében. Az esetek jelentős része pedig családon belüli erőszak.

Rónayné Vojnovics Ibolya, a Fővárosi Igazságügyi Hivatal Áldozatsegítő Szolgálatának vezetője is egyetért abban, hogy nagyon kevés, nők elleni erőszakos eset derül ki. Ezért nem lehet számszerűsíteni, valójában hány nőt érint. Fővárosi szinten havonta három-öt, megyénként pedig mindössze egy-egy esetről szereznek tudomást – annak ellenére, hogy a szolgálatnál tényleges segítséget tudnak nyújtani. Noha elvileg a feljelentést követően lehet hozzájuk fordulni, rendőrségi eljárás nélkül is segítenek. Mivel mindig a sértettnek kell elmenekülni, anyagi támogatással, albérleti hozzájárulással, tanácsadással, sőt, a feljelentés megtételében is. Ha kell, kirendelnek pszichológust, vagy átíratják a gyerekeket másik iskolába – és mindezt ingyen.

Azokban az esetekben, ahol az elkövető maga a családfenntartó, az áldozat számára visszatartó erő, hogy feljelentést tegyen, hiszen ennek megtörténte esetén veszélybe kerülhet létfenntartása az elkövető bosszúja miatt. „Az áldozatok szégyellik, hogy ez történik velük, így elhallgatják. Mint amikor egy békát a hidegvízbe teszünk, és elkezdjük forralni, a vízben marad, és megfő – a bántalmazott nő is hasonlóan viselkedik.”

Vége a titkolózásnak?

2009-ben – annak ellenére, hogy a látencia még mindig igen magas – jelentősen nőtt az ismertté vált női áldozatok száma – áll a rendőrségi adatokban. Ennek egyik oka lehet az is, hogy 2009. év októberétől életbe lépett – A hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló – 2009. évi LXXII. törvény. A média által felkapott téma nagymértékben hozzájárulhatott ahhoz, hogy a bántalmazottak bátrabban fordultak segítségért a hatóságokhoz, aminek következményeként egyre több eset vált ismertté.

 

Az elmúlt esztendőben ugrásszerűen nőtt a zaklatás miatt indított eljárások száma is, amelyek sértettjei döntően a volt élet- vagy házastársak köréből kerültek ki. A megugrott eljárásszámnak egyik magyarázata lehet, hogy egyre többen tudják, hogy a zaklatás 2008 óta bűncselekmény.

A hivatalos adatok azt mutatják, hogy a leggyakoribb testi sértés az erőszakos közösülés. E bűncselekményeket elsősorban a házastárs, élettárs, elvált férj, közeli családtag követi el. „Általában évődésszerű szurkálódással kezdődik, aztán a férj vagy a szülő egyre kritikusabb lesz, és mindez észrevétlenül csap át erőszakba” – mondja a szakember. A bántalmazás során a nő gyakran alkalmazza a lelki terror eszköztárát, kifinomult módszerekkel, megsemmisítő módon tud visszavágni, amit a férfi egyáltalán nem tud kezelni. A sértettségében gyakran duzzogó, síró nő úgy áll bosszút, hogy elutasítja a férfi szexuális közeledését. Ettől a férfi szervezetében tesztoszteron-túltermelődés alakul ki, és sértődöttsége, valamint a kialakult helyzet adrenalinsokkot okoz. A tesztoszteron és az adrenalin pedig az erőszak fő robbanókeveréke.

Ahogy Rónayné Vojnovics Ibolya mondja, előfordul, hogy egy-egy édesanya válóper vagy gyermekelhelyezés miatt, netán bosszúból, bejelentést tesz volt férje ellen. Noha ezeknek némi alapjuk mindig van, az eseteket alaposan kivizsgálják és kiszűrik.

Felkereshető civil szervezetek: NANE, MONA, PATENT, Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.