2010. augusztus. 18. 17:51 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 18. 18:02 Plázs

Félrediagnosztizálhatják a figyelemhiányos gyerekeket

A nyáron született gyerekeknél gyakrabban állapítanak meg figyelemhiányos hiperaktivitás-zavart (ADHD) óvodás vagy iskolás korban, mert relatív éretlenségük megzavarhatja az orvosokat. Erre a potenciális félrediagnosztizálásra hívta fel a figyelmet egy amerikai tanulmány.

A Journal of Health Economics soron következő számában megjelenő elemzés szerint az óvodai és iskolai évfolyamok legfiatalabb gyerekeit - tehát azokat, akik éppen elérik a megszabott óvodai-iskolai korhatárt - aránytalanul nagyobb számban kezelik ADHD miatt. Azok a gyerekek, akik viszont néhány nap híján nem töltik be a megfelelő kort, ezért csak a következő évben lépnek be az óvodába-iskolába, és így a legidősebbek lesznek a csoportban, illetve az osztályban, jóval kisebb számban kapnak ADHD-s diagnózist.

Az amerikai tanulmány szerzői a vizsgálatuk során azt észlelték, hogy mivel a legtöbb óvoda szeptember 1-je körül határozza meg a fordulópontot, a júliusban vagy augusztusban született gyerekeknél sokkal valószínűbb az ADHD megállapítása. Ily módon az Egyesült Államokban akár csaknem egymillió gyereket diagnosztizálhattak félre, mivel ők voltak a legfiatalabbak és a legéretlenebbek az osztálytársaik között. A szerzők megjegyezték, hogy a téves diagnózis évi 320-500 millió dolláros kiadást jelent, amiből 80-90 millió dollár a szegények számára felállított Medicaid egészségbiztosítót terheli. 

Melinda Morrill, a kutatás vezetője elmondta: szerintük a fiatalabb gyerekek sokszor tévesen kerülnek az ADHD-tól szenvedők közé, ők egyszerűen csak kevésbé érettek. Az Észak-karolinai Egyetem tudósa hangsúlyozta, hogy miközben kutatásuk nem a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (vagy hiperkinetikus zavar) létezését kérdőjelezte meg, szerintük vannak olyan kisgyerekek, akik feleslegesen szedik az ADHD kezelésére használatos olyan gyógyszereket, mint a Ritalin. 

Mint a tanulmányról beszámoló The Daily Telegraph cikke hozzátette: Nagy-Britanniában négy év alatt kétharmadával nőtt az ADHD gyógyszerezésére fordított összeg. Ezzel kapcsolatban olyan aggályok is felmerültek, hogy egyes szülők kikövetelik a háziorvostól gyermekük számára a Ritalint, mert az gyors megoldásnak tűnik a gyönge koncentrációs képesség megerősítésére.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.