2010. március. 19. 11:38 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. március. 19. 11:52 Plázs

Mennyire alszunk rosszul?

Tavalyhoz képest némileg emelkedett a kialvatlansággal küzdők száma. A válaszadók 72 százaléka ritkán vagy soha nem érzi úgy, hogy eleget aludt volna, 25 százaléka ébred gyakorta pihenten s csupán 3 százalék számolt be arról, hogy mindig elég időt tölt alvással.

Az alvás világnapja (március 20.) alkalmából több mint 18 ezer fő megkérdezésével internetes felmérést végzett a Naturhome.hu Így alszunk mi, magyarok - 2010 címmel. A felmérés célja a magyar alvásszokások megismerése, alváskultúránk feltérképezése. Az eredményeket az elmúlt év hasonló időszakában végzett vizsgálatokkal is összehasonlították.

A vizsgálatokból kiderül, hogy idén később fekszünk és korábban kelünk, összességében kevesebet alszunk, mint 2009-ben. Hétköznap minden második ember (56 százalék) fekszik 21:00-23:00 között, 8 százalék 21:00 előtt, s 36 százalék tér nyugovóra 23:00 után. A nap 6:00 előtt kezdődik legtöbbünknek (40 százalék), 6:00-7:00 között ébred 35 százalék, s 7:00 után ébred minden negyedik ember.

Komoly probléma a nappali fáradtság

Nappali fáradtság. Visszaüt a kevés alvás
sxc.hu

Továbbra is komoly probléma a napközben jelentkező álmosság, amely a válaszadók 90 százalékát érinti, s közülük 41 százalék szenved naponta többször a rátörő álmosságtól, fáradtságtól. Az előző évhez képest 3 százalékkal emelkedett az álladó alvásproblémával küzdők aránya, minden negyedik ember számára (23 százalék) okoz komoly gondot az el-, illetve átalvás, s a megkérdezettek 48 százaléka számolt be időszakos problémákról.

Emelkedett a hetente 40 óránál többet munkával töltők aránya, minden második ember (49 százalék) vállal pluszmunkát. Náluk 2 százalékkal magasabb az állandó alvásproblémák előfordulása, többen (67 százalék) ébrednek fáradtan reggelente mint a kevesebbet dolgozók és körükben kiugróan magas, 90 százalék azok arány, akik a stresszesen zárják napjaikat.

Akik nem alszanak eleget

Külön figyelmet érdemel a tizenévesek alvási szokásainak vizsgálata során kapott adat: a fiatalok 81 százalék kialvatlan, nem alszik eleget, s 77 százalékuk ébred reggelente fáradtan, leverten. A tinik 49 százaléka küzd időszakosan alvásproblémákkal, s további 15 százalékuk számol be állandó vagy visszatérő alvászavarról.

Az adatok aggasztóak, hiszen a kialvatlanság rontja a teljesítőképességet, az immunrendszer védekezőképességét, számos kronikus betegség előidézője, s befolyásolja a depresszió kialakulását is. "Jól, pihentetően aludni tudni kell; sok esetben egyszerű életmódbeli változtatásokkal – úgymint a mozgás, táplálkozás, hálóhely átalakítása – is látványosan javulhat az alvásunk minősége” – hangsúlyozta Nagy Gyöngyi alvásszakértő. A szakember szerint vannak azonban olyan tünetek – súlyos horkolás, éjszakánként ok nélküli, gyakori ébredés, huzamos kialvatlanság és fáradtság – melyek alvásbetegségre utalhatnak. Aki úgy érzi, hogy számára gondot jelent az alvás, forduljon mielőbb szakemberhez, a baj ugyanis orvosolható.