Eperjes Károly azt kérte, a kórházban ne látogassák
Vírus okozta Eperjes Károly betegségét, amely a szervezet jelentős folyadékvesztésével jár - tájékoztatta a veszprémi Petőfi Színház sajtófőnöke pénteken az MTI-t. Eperjes Károly arra kéri az érte aggódókat, hogy a kórházban ne látogassák.
A Kossuth- és Jászai Mari díjas színművész, a színház művészeti tanácsadója az egyik fővárosi kórházban teljes kivizsgáláson esett át, jól van, de a teljes felgyógyulása érdekében még néhány napot az egészségügyi intézményben kell töltenie - mondta Varga Róbert. Mint hozzátette, a művész megerősítette, hogy szerdán délután Budapesten a Bazsalikom gyógyszertárban lett rosszul, eszméletét vesztette és kórházba vitték.
Eperjes Károly arra kéri az érte aggódókat, hogy a kórházban ne látogassák, ugyanakkor köszönetét fejezi ki az intézmény orvosainak, ápolóinak a lelkiismeretes munkájukért - mondta a veszprémi színház szóvivője. Tájékoztatása szerint Eperjes Károly reméli, hogy hamarosan visszatérhet a színpadra. Veszprémben a Pillantás a hídról című darabban Alfieri szerepét játszotta Eperjes Károly, amit most Oberfrank Pál, a teátrum frissen kinevezett igazgatója vesz át.