Négy dolog, amelytől éles maradhat az elménk
A mozgás, a képzettség, a nem dohányzás és a szociális aktivitás idős korban is segíti a tiszta gondolkodást - állapították meg kutatók a Neurology című szakfolyóirat júniusi számában megjelent tanulmányukban.
Két és fél ezer 70 és 79 év közötti embert vizsgáltak nyolc éven át követéses kísérletük során a San Franciscó-i Kalifornia Egyetem kutatói. Az eltelt idő alatt az emberek több mint felénél jelentkezett a korosodással általában együtt járó mértékű szellemi hanyatlás, 16 százalékuknál tapasztaltak nagyobb mértékű visszaesést, a résztvevők 30 százalékának megismerési és tanulási funkciói azonban semmit nem romlottak, sőt, esetenként javultak.
Alexandra Fiocco és kutatótársai összegezték mindazt, ami segített karbantartani az idős emberek szellemi frissességét.
Azok, akik hetente legalább egyszer közepes vagy erős testmozgást végeztek, 30 százalékkal nagyobb eséllyel tartották meg szellemi fittségüket. A legképzettebb emberek ötször nagyobb valószínűséggel őrizték meg kognitív képességeiket, mint a képzettség nélküliek. Különbséget jelzett a tanulmány a tekintetben is, hogy dohányos vagy nemdohányzó volt-e az idős ember: utóbbiaknak kétszer nagyobb esélye mutatkozott a hanyatlás elkerülésére.
Végül jellemző különbséget találtak a leépülés megelőzésében azok javára, akik együtt dolgoztak vagy éltek másokkal idős korukban.
A kutatást az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézete (NIH) támogatta - olvasható a LiveScience című internetes tudományos portálon.