Megbénítja az immunrendszert az influenzavírus
A Pennsylvania-i Philadelphia Gyerekkórház legfrissebb tanulmánya szerint az influenzavírus instabillá teszi a szervezet védekezőrendszerét, szabaddá téve az utat más fertőzések előtt. A felfedezés időszerűen, hiszen a világ jelenleg is küzd az új, H1N1 vírus ellen. Végre megértheti az orvostudomány, miért halhatnak bele az influenzába egészséges emberek is.
Az 1918-as influenzajárvány, amely világszerte 50 millió emberrel végzett, főként a fiatalok közül szedett áldozatokat. Ebből a szempontból eltért a szezonális influenzától, amely főleg az gyermekeket és az időseket vitte el. Így nem csoda, hogy már régóta rejtély az orvosok számára, hogyan sikerül egyes emberek esetében komoly betegségeket okoznia az influenza vírusának, és miért az egészséges, máskor pedig az idős, illetve fiatal szervezetet támadja meg.
Annak érdekében, hogy az influenzavírus immunrendszerre gyakorolt hatását tanulmányozhassa, Kathleen Sullivan vezető kutató, sejtanyag-mintákat gyűjtött komoly, közepes influenzát átvészelt, valamint az influenzától távol álló légzőszervi betegségen átesett, és teljesen egészséges páciensektől. A kutató ezt követően megvizsgálta a plazmák citokin szintjét, ez az a fehérje, amely az immunválasz beindulását jelzi. (A citokinek a vérárammal az agyba jutnak, ahol lázat, fáradtságérzetet és étvágytalanságot idéznek elő. Ezzel a szervezet arra hívja fel a figyelmünket, hogy jobban tesszük, ha ágyban maradunk és energiát takarítunk meg.) Bár az influenzás páciensek esetében emelkedett citokinszintet találtak, párhuzamosan a TLR-ek (toll-like receptors) csökkent szintjére lettek figyelmesek. Ezek az antigént felismerő sejtek aktiválják az immunsejteket, amennyiben mikrobák hatoltak be a szervezetbe.
Influenzaveszély. Eltérő reakciók © AP |
A kutatási jelentésben, amely az amerikai immunológiai szaklap, a Journal of Leukocyte Biology hasábjain jelent meg, a szerzők azt írták: „az adatok azt mutatják, hogy a súlyos influenza legtöbb esete, amely előzőleg egészséges gyerekeket támadott meg, nem hozható kapcsolatba jellegzetes veleszületett immunológiai hiányossággal.” Azaz, bárki megfertőződhet, még a tökéletesen működő immunrendszerrel bírók is. Noha az eleve gyenge immunrendszerrel megáldottak fogékonyabbak a fertőzésekre, mindenki ki van téve az influenzavírus által okozott kockázatoknak.
A kutatás szerint az influenza jóval hatékonyabb kezeléséhez vezethet, ah tudjuk, mi is történik valójában az immunrendszerrel. Az eredmények által jobban megértjük a bakteriális fertőzések mechanizmusát is, amelyek vírusos megbetegedések során űtik fel a fejüket.