Tovább híznak az osztrákok
Súlyos év volt 2008 az osztrákok számára, a szó szoros értelmében is: a lakosság negyvenkét százaléka ugyanis jócskán gyarapodott testsúlyban.
A Johnson and Johnson felmérése szerint az átlagos súlytöbblet elérte az 5,5 kilogrammot, ami összlakossági szinten nem kevesebb mint 19 ezer tonnát tesz ki. A megkérdezettek egyharmadánál ráadásul vészesen kilendült a mérleg nyelve, a gyarapodás az ő esetükben 6 és 10 kiló között mozgott.
A felmérés keretében ötszáz 14 és 59 év közötti osztrákot faggattak ki "fizikai állapotáról". Az eredményeket összesítve kiderült, hogy egy átlagos osztrák 76 kilogrammot nyom és 173 centiméter magas. Vagyis testtömegindexe (BMI) valamivel 25 fölött van, ami már súlyfölöslegről tanúskodik. (A testtömegindexet úgy kalkulálják, hogy a testsúlyt elosztják a méterben számított magasság négyzetével. A BMI elsősorban egészséges felnőtt nők és férfiak számára iránymutató.)
Főleg az 50-60 évesek szedtek föl magukra, tehát azok, akik amúgy is már 25 és 30 közötti BMI-értékkel rendelkeztek. Ebben a korosztályban minden második osztrák "súlyosbodott" tavaly, méghozzá átlagosan 6,7 kilogrammal.
Az adatok természetesen nem azt jelentik, hogy az alpesi ország minden egyes lakosa hízott. A felmérés szerint a megkérdezettek egyötöde egyenesen fogyott 2008-ban, átlag 9,5 kilogramm feleslegtől szabadultak meg.
A közvélemény-kutatásban részt vetteknek a kétharmadara azt mondta, hogy ő is fogyni szeretne. Több mint a felük "inkább elégedetlen" vagy "teljességgel elégedetlen" a súlyával. Főleg a harmincas nők és férfiak kényesek a kinézetükre, ők mindenáron karcsúbb alakra törekednek. Velük ellentétben a 14-19 év közötti fiatalok lényegesen "pozitívabban" állnak hozzá a testsúly kérdéséhez.