Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
"Megszokhattuk, hogy utazásaink közben a közhelyszerű látnivalók néha a...
"Megszokhattuk, hogy utazásaink közben a közhelyszerű látnivalók néha a legváratlanabb helyszíneken bukkannak fel. Törzsolvasóink biztosan emlékeznek például a római piramisra, amely alkalmas arra, hogy az Örök Városban váratlanul ráfutó turista pár tizedmásodpercre elveszítse józan eszét és meghökkenve torpanjon meg, ezt mormolva: te jó Isten, van nekem egyiptomi vízumom?!
A Szajna partján sétáló idegen hasonló helyzetbe kerül, amikor a Hattyúk Szigetének nyugati végéhez érkezik: a fák közül, a Grenelle-híd mögött egyszer csak egy oda nem illő sziluett bontakozik ki. És aki már látott hazafias amerikai filmet (vagy a Majmok bolygóját), rögtön felismeri: jé, de hát ez a Miss Liberty!
Mai írásunkban óhatatlanul foglalkoznunk kell a new yorki eredeti darab történetével, de ne feledjétek: a poszt valódi témája a párizsi másolat, csak erről nincs annyi sztori.
1865 forró júliusának elején a Versailles melletti Glatigny nagy diplomáciai fogadás helyszíne volt, francia és amerikai szereplőkkel, ahol rengeteg finom pezsgő fogyott, s a (kérészéletű) Második Francia Császárság és az Amerikai Egyesült Államok közötti barátság és szövetség volt a szót kérők vesszőparipája. Az egyik házigazda, bizonyos Édouard de Laboulaye ügyvéd (későbbi szenátor, itt balra) a kelleténél is többet ivott a sampányból, mert egyfelől hangosan éltette a köztársaságot (ismét emlékeztetem olvasóinkat, hogy az akkori francia államforma a monarchia volt, de ez ott már 150 évvel ezelőtt is belefért), másfelől a jenkik fenekét nyaldosta fényesre – ami viszont a franciákra sem addig, sem azóta nem valami jellemző.
Nos, de Laboulaye úr tett egy elhamarkodott ígéretet a jelen lévő amerikaiaknak: szent esküvéssel megfogadta, hogy az amerikai függetlenség századik évfordulójára (vagyis 1876. július negyedikére) az akkor már köztársaság Franciaország egy szuper szobrot fog ajándékozni az USA-nak, amely a két nép közötti barátságot és örök szövetséget lesz hivatott jelképezni. Meg a respublikát! – tette hozzá a fogai között szűrve ez a javíthatatlan Édouard.
Másnap, amikor az elfogyasztott alkohol jó része eltűnt a szervezetéből, Édouard emlékmorzsái között felbukkant az ígéret is, amitől fejfájása (ha ez egyáltalán elképzelhető) még inkább hasogatni kezdte. Lázas gondolkodásba fogott, hiszen – igazi jogászként – rengeteg dologhoz értett profi szinten, de képzőművészetekben sosem volt túl erős.
A kiadós francia reggeli közben (az első tejeskávé és a harmadik lágytojás után, közvetlenül a második vajasbagett előtt) beugrott neki, hogy él a távoli Elzászban egy fiatal ismerőse, bizonyos Frédéric Bartholdi, aki építészetet, szabad- és kötött kőművességet meg hasonlókat tanult Párizsban; ő biztosan elvállaná ezt az apró feladatot.
A gondolatot tett követte, s Bartholdi – aki legalább akkora republikánus volt, mint de Laboulaye – bekapta a horgot: elvállalta, hogy 11 év múlva egy minden szempontból megfelelő szobrot prezentál a jenkiknek.
Ahogyan az a határidős feladatokkal lenni szokott, az idő repült, mint egy lebukott önkormányzati képviselő, Bartholdi meg csak szötymögött a feladattal, mígnem jött 1870 és a francia-porosz háború. Jó szokásukhoz híven a franciák rutinosan letették a fegyvert a németek előtt, majd 1871. május tizedikén (!) Elzászt és Lotharingiát átengedik a frissen megalakult Német Birodalomnak.
Ezt a franciák még valahogy elviselték volna (könnyen jött, könnyen ment), de arra nagyon berágtak, hogy a konfliktus során az amerikaiak akkoriban inkább a germánokat tüntették ki szimpátiájukkal – hja kérem, az USA-ban több német származású szavazó volt, mint francia, és a politikai imperatívusz már akkoriban is döntőnek bizonyult. Durcás hónapok következtek, Bartholdi (igaz francia hazafiként) csatlakozott a sértődött többséghez, s a projektet pihentette kicsit.
Grant tábornok elnök megpróbálja kiengesztelni a franciákat és emlékezteti őket az ígéretre: meghívja például a szobrászt és az amerikai adófizetők pénzéből hetekig eteti-itatja, továbbá megmutatja neki a majdani szobor tervezett felállítási helyét New York kikötője mellett, Manhattan déli részén, valamint megígéri, hogy a talapzat költségeit az amerikai nép fogja állni.
Ekkorra körvonalazódik Bartholdi agyában a szobor képe: egy női alak képe sejlik fel előtte, aki a szabadság fáklyáját tartja. Egyesek szerint másfél évig kereste a megfelelő modellt (gondolom: repiköltség, utazások, satöbbi - tudnak élni ezek a szobrászok), mígnem az akkor már hetvenegy éves édesanyja szigorú arcára esik pillantása és érzi: ő lesz az. Nem láttuk a művész anyját, de ha ez a sztori igaz, akkor - a szoborból kiindulva - nem lehetett az a kisnyugdíjas típus.
1874-re papíron megszületik a végleges terv, melynek teljes címe: A Szabadság megvilágítja/beragyogja a világot. Egy évre rá elkezdik a szobrot, s kivitelezőnek Bartholdi egy jól csengő nevet, bizonyos Gustave Eiffelt és ennek építész-irodáját nyeri meg. A tempó enyhén szólva is hagy kívánnivalókat maga után: tíz évbe telik, mire a mű elkészül, vagyis jócskán lekésték a beígért százéves évfordulót.
A franciák nem zavartatják magukat (kérdem én: mikor tették?), mondván: lesznek még további évfordulók is az amerikai függetlenségi háborúra emlékezve. És lőn: 1884 közepére elkészül, s július negyedikén (mintha mindig is erről lett volna szó) a Francia Köztársaság (akkorra már megszabadultak a monarchiától) nagyvonalúan felajánlja a szobrot amerikai barátainak.
Elővigyázatosan 350 darabra szedik és 1885 februárjában hajóra (a francia haditengerészet Isère fregattjára) teszik, amely átviszi őt az óceán. Sajnos az összeszerelési kézikönyv elkallódik, ezért az amerikai munkások csak olyan puzzle-szerű próbálkozásokkal tudják összerakni – és mivel nem az IKEA készítette, naná, hogy lekésik a július negyediki ünnepségeket. Végül 1886 októberének végére (röpke 21 évvel az első felajánlás után, alig tíz év csúszással az eredeti határidőhöz képest) sikerül felállítani az azóta is Liberty Island-nek nevezett kis szigeten a manhattani öbölben. Maga az aktuális elnök, Grover Cleveland mondott ünnepi beszédet a leleplezésekor.
A nagy hepiség után három évvel a párizsi amerikai közösség (az Amerikába kivándorolt franciákkal szövetkezve) gondolt egy nagyot, és mivel nem volt jobb ötletük, a Nagy Júliusi Polgári Forradalom századik évfordulójára, vagyis 1889. július 14-re meglepik Párizst… na mivel? Hát persze: Miss Liberty 1:4-es arányú makettjével.
Ahogy az illem megkívánja, a franciák meglepődnek, megköszönik és a 11,5 méteres szobrot gyorsan fel is állítják a Hattyúk Szigetén, mintegy 1300 méterre az Eiffel toronytól, ahol a mai napig is látható. Azért választották ezt a helyszínt, mert innen pár száz méterre volt Bartholdi párizsi műhelye, ahol az eredeti tervek készültek.
Eredetileg szemtől szemben állt az Eiffel toronnyal és ily módon hátat fordított az Egyesült Államoknak (mármint az égtájakat figyelembe véve). Azt mondják, hogy azért kapta ezt az orientációt, mert máskülönben az Élysée palotának kellett volna a fenekét mutatnia. Végül 1937-ben fordították a jelenlegi helyzetébe, amikor is farkasszemet néz a tengeren túli nagytesóval, az elnöki hivatalnak otthont adó palota meg kit érdekel?
Ami a szigetet illeti, ne tessék valami igazira gondolni; ez egy mesterséges dolog a Szajna közepén, amely 890 méter hosszú és a legszélesebb részén is csak 12 méter széles... Eredetileg hajózási megfontolásokból építették. Itt baloldalt látható, pirossal megjelölve a szobor helye.
Míg az eredeti hölgy bal kezében látható kőlapon az amerikai függetlenség napja szerepel (angolul, római számokkal), a párizsin ezen kívül ott az 1789. július 14. is (franciául, arab és római számokkal).
Ha meg akarod látogatni, a legegyszerűbb, ha a 10-es metróval elmész a Mirabeau megállóhoz, itt a hídon felmész a szigetre és máris ott a szobor.
Amúgy francia földön nem ez az egyetlen másolata a szobornak; van egy az elzászi Colmarban (Bartholdi szülővárosában), valamint egy a normandiai Barentin kisvárosban is. És hogy ne csak Európát említsük: Tokió is büszkélkedik eggyel (Anna igazán írhatna róla egy rövid kommentet, ha látta...), valamint Las Vegas is, a New York nevét viselő szállodája előtt."
Forrás: csurtus.blog.hu
Kinsale-i Halloween
Sál, sapka, kalap, kabát
